Koronavírus: az omikron nem okoz súlyosabb megbetegedést

Dél-Afrikában az eddigi kórházi adatok nem utalnak arra, hogy az új koronavírus omikron variánsa súlyosabb megbetegedést váltana ki a fertőzötteknél, mint a korábbi változatok - közölte Joe Phaahla, az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken.

Jelenleg korai lenne megmondani, kell-e új oltóanyag az új koronavírus omikron változata miatt - árulta el Ugur Sahin, a német BioNTech vezetője.

Dél-Afrika elsőként figyelmeztette a világot az omikron variáns megjelenésére novemberben, attól tartva, hogy az erősen mutálódott kórokozó egy újabb fertőzéshullám felfutását idézheti elő globálisan. Az ország kilenc tartományában jelenleg gyorsan emelkedik a COVID-19 miatt kórházi kezelésre szoruló betegek száma. A halálesetek számának növekedése azonban már nem ennyire drámai, illetve egyéb járványügyi mutatók alakulása is bizakodásra adhat okot, mint például a betegek kórházban töltött átlagos időtartama - írta meg a Reuters hírügynökség .

koronavírus, Dél-Afrika, omikron variáns,COVID-19
Melva Mlambo kutató az omikron variáns mintáit szekvenálja Elandsdoornban december 8-án. Fotó: MTI/AP/Jerome Delay

Habár szakértők szerint korai lenne még egyértelmű következtetéseket levonni, Joe Phaahla úgy foglalt állást, az omikron variáns okozta megbetegedések súlyosságára vonatkozó eddigi jelek összességében pozitívak. "Míg az előzetes adatok arra utalnak, hogy emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma, addig úgy tűnik, ez inkább a fertőzésszámok növekedésének tudható be, mintsem az omikron variáns hatásának" - fogalmazott a miniszter.

Csütörtökön több mint 22 ezer új fertőzést jelentettek Dél-Afrikában, ami rekordnak számít az elsősorban az omikron variáns által fűtött negyedik járványhullámban, és nem sokkal marad el a delta változat okozta harmadik hullám 26 ezres napi csúcsától. Az ország felnőtt lakosságának 38 százaléka kapta meg eddig a védettséghez szükséges teljes oltássorozatot. Ez bár több, mint bármely más afrikai ország esetében, de így is elmarad a kormányzat év végére kitűzött átoltottsági céljának eléréséhez szükséges ütemtervtől.

Bevezetik Dél-Afrikában is a harmadik oltást

Nicholas Crisp, a dél-afrikai egészségügyi minisztérium főigazgató-helyettese pénteken bejelentette, mindenki számára elérhetővé teszik az országban a harmadik, emlékeztető oltást Pfizer-BioNTech-féle oltóanyaggal, akinek második oltása óta legalább hat hónap eltelt. Az emlékeztető oltások beadása így először december végén válhat aktuálissá. Emellett hamarosan a Janssen ismétlő vakcináját is kérhetik az érintettek hasonló célból, amelyet jelenleg csupán egészségügyi dolgozók számára biztosítanak egy kutatás keretében.

Egy dél-afrikai kutatóintézet által a héten közzétett tanulmány szerint az omikron variáns részben képes lehet megkerülni a Pfizer-BioNTech-vakcinák két dózisa által nyújtott védettséget. A gyártócégek azonban azt állítják, laboratóriumi vizsgálatok szerint a harmadik oltás semlegesíteni tudja az új vírusváltozatot is. Glenda Gray, a Dél-afrikai Orvosi Kutatótanács elnöke szerint az ország kórházaiban kezelt COVID-19-betegek között sokkal magasabb az oltatlanok aránya, mint az oltottaké, ami arra enged következtetni, hogy a Pfizer és a BioNTech védőoltása továbbra is védelmet nyújt .

Csütörtökig már a Föld 57 országában azonosították a koronavírus omikron variánsát , amely tehát gyorsan terjed világszerte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!