Kizárólag kenyéren, gabonapelyhen és gumicukron él ez a férfi – zöldséget még sosem evett

A gyümölcsök, a zöldségek, a tojás vagy a hús megevésének puszta gondolatától is elfogja a hányinger azt a 35 éves brit férfit, aki állítása szerint egész életében kizárólag fehér kenyeret, gabonapelyhet és gumicukrot evett.

Thomas Sheridan esetében a „válogatós” túlságosan enyhe kifejezés. A 35 éves brit férfi ugyanis szinte kizárólag háromféle ételt hajlandó megenni. Napi menüje általában két vekni fehér kenyérből, három tál gabonapehelyből és rengeteg gumicukorból áll. A férfi – állítása szerint – soha nem kóstolt még semmilyen gyümölcsöt, sem zöldséget. Tápanyagszegény étrendje miatt fehérje- és vitamintartalmú táplálékkiegészítőket is szednie kell, de csak olyanokat bír magába diktálni, amelyeknek el tudja viselni az ízét.

A jelenleg munkanélküli férfi már többször is megpróbálta változatosabbá tenni étrendjét, de mindegyik kísérlete kudarcba fulladt, ugyanis már a gyümölcsök, a zöldségek, a tojás vagy a hús megevésének puszta gondolatától is elfogja a hányinger – számolt be a nem mindennapi esetről az OddityCentral.com.

arfid
A 35 éves brit férfi súlyos elkerülő-korlátozó táplálékbeviteli zavarral küzd. Fotó: Getty Images

Ilyen az elkerülő-korlátozó táplálékbeviteli zavar (ARFID)

A fenti ismertető után talán nem is olyan meglepő a tény, hogy Thomast néhány évvel ezelőtt elkerülő-korlátozó táplálékbeviteli zavarral (ARFID) diagnosztizáltak. Ez egy étkezési zavar, és az ezzel küzdőkre jellemző, hogy „finnyáságukhoz” érzékszervi reaktivitás és szorongás is társul, emiatt az érintettek minden olyan ételt visszautasítanak, amelynek illata vagy külleme nem felel meg az elképzeléseinek, és bizonyos szagokat, ízeket és állagokat pedig egyenesen képtelenek elviselni. Az ilyen táplálkozási zavarral élőket röviden „szelektív evőknek” is szokták nevezni.

„Előfordult már, hogy amikor körülöttem mindenki szalonnás szendvicsről beszélt, rosszul lettem. Egy nap pedig tojásos-kolbászos szendvicset készítettem magamnak, de nem tudtam megenni. Amint a tojás a számhoz ért, egy körülbelül 3 méteres sugárban robban ki belőlem a hányás” – mesélte a férfi.

Egy nagyon drága kezelés az utolsó reménye

Thomas szülei úgy emlékeznek, hogy fiuk 18 hónapos korában kezdte el visszautasítani az ételeket. Egyszerűen csak befogta a száját, és lehetetlen volt rávenni őt a gyümölcsök és zöldségek megkóstolására. Az orvosok akkoriban azt tanácsolták a szülőknek, hogy éheztessék a gyereket addig, amíg meg nem eszi, amit kínálnak neki. Az apa pedig egy jutalmazásos módszert is kipróbált a fiú motiválására, de semmi sem használt.

Az iskolából a kis Thomast mindig hazaengedték ebédidőben, mert nem bírta elviselni az iskolai ebédet, így mindennap pirítóst ebédelt otthon. A bizonyos ételekkel szembeni ellenszenve viszont egészen felnőttkoráig kitartott, és táplálkozási zavara a mai napig megakadályozza abban, hogy normális életet éljen.

A 35 éves férfi most kétségbeesetten próbál 8000 dollárt – nagyjából 284 ezer forintot – összegyűjteni arra, hogy megpróbálkozzon egy hipnoterápiával. Azonban semmilyen garancia nincs arra, hogy ez majd segít neki kigyógyulni az ARFID-ből.

Leves, hús és töltött káposzta nélkül nem tudnának élni olvasóink
Nehéz elképzelni, hogy életünk végéig csupán egyféle ételt együnk. Mi mégis erre kértük olvasóinkat – mutatjuk, mit választanának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!