Psziché
Alrovatok
Megvan, mennyit költünk a gyerekre karácsonykor
Idén karácsonykor átlagosan 15 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 11 ezer forintot a hagyományos áruházakban egy friss hazai felmérés alapján. Az átlagos kosárérték 15 százalékkal haladja meg a tavalyit.
Több szülői szabadnapot kapnak az apák
Egy, az Országgyűléshez benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a többi között duplájára emelkedhet Magyarországon az apasági szabadságként kivehető szabadnapok száma. A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe.
Kiderült, meddig nem késő leszokni a dohányzásról
Hasonló mértékű a korai elhalálozás kockázata azon dohányosok körében, akik 35 éves koruk előtt leszoknak a káros szokásról, mint a sosem dohányzók esetében – derült ki egy friss kutatásból. Úgy tűnik tehát, hogy ez a legkésőbbi időpont, amikor feltétlenül javasolt végleg letenni a cigarettát.
„Az ember akkor hal meg véglegesen, ha elfelejtik”
November elején a legtöbben megemlékezünk elhunyt szeretteinkről: erről szól a mindenszentek ünnepe és a halottak napja. De vajon miért fontos életben tartani az elhunytak emlékét, és milyen módszerek vannak erre a temetőlátogatáson kívül? Mutatjuk.
„26 éves vagyok és még szűz. Mit szól majd a partnerem?”
A szüzesség elvesztésének időpontja magánügy. A húszas évei közepén járók mégis felvont szemöldökökkel, megdöbbenéssel vagy sajnálattal találkozhatnak, ha kiderül, hogy még egyáltalán nincs tapasztalatunk szexuális téren. Hogyan győzhető le az ezzel kapcsolatos szorongás?
Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.