Tippek a téli depresszió elkerülésére

Érezte már, hogy reggelente nincs kedve felkelni az ágyból? Hogy folyamatosan fáradt, akármennyit is pihen? Hogy nehezére esik rávennie magát a munkája elvégzésére? Hogy nincs kedve kimozdulni otthonról, még akkor sem, ha a barátai hívják szórakozni? Az őszi-téli hónapok közeledtével sokan tapasztalják ezt magukon. A legtöbb esetben egyfajta enyhe hangulati zavarról van szó, amelyet téli depressziónak is nevezhetünk.

A szakemberek az egyik leggyakoribb szezonális betegégnek tartják az úgynevezett téli depressziót , amelyre a rövidülő nappalok, és az egyre hidegebb időjárás beköszöntével sokan panaszkodnak. Felmérések szerint a kontinentális éghajlatú országokban, amelyek közé Magyarországot is sorolják, a lakosság 10-15 százalékát érinti enyhe formában, és 3-5 százalékra tehető azoknak az aránya, akiknél kifejezetten súlyos tünetek jelentkeznek. Utóbbiaknak mindenképpen tanácsos felkeresniük egy pszichológust vagy pszichiátert, hiszen depresszív tünetegyüttesnél szükséges az alapos kivizsgálás, illetve a diagnózis felállítása. Aki viszont mindössze enyhe levertséget érez, megpróbálhatja néhány apró trükkel felderíteni a mindennapjait.

A téli depressziónak enyhe és súlyos formája is lehet
A téli depressziónak enyhe és súlyos formája is lehet. Fotó: iStock

A téli depresszió tünetei

A téli depresszió egyik gyanús jele lehet, ha folyamatosan csak aludnánk. Azaz, ha nemcsak korán fekszünk és későn kelünk, hanem emellett még egy kis délutáni szunyókálásra is vágyunk, viszont még napi 9-10 óra alvás mellett is állandóan hullafáradtnak érezzük magunkat. Ezen kívül rettenetesen nehéz rávenni magunkat bármire. Nincs kedvünk munkába menni, holott máskor motiváltak minket a feladatok. A hátunk közepére kívánjuk az otthoni teendőket, nagy halmokban áll a szennyes és a mosogatnivaló. Ha pedig mégis belekezdünk valamibe, azon kapjuk magunkat, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk koncentrálni, és emiatt hibát hibára halmozunk. A rokonokat és a barátokat is lerázzuk, ha programot szerveznének nekünk, bármilyen érdekesnek ígérkezzék, és inkább ülünk otthon, a családtól elvonulva egy fotelben. A telefonhívásokat és e-maileket zaklatásnak éljük meg, és ingerlékenyen reagálunk akkor is, amikor az egyáltalán nem volna indokolt.

Az már csak hab a tortán, hogy kilátástalanság és reménytelenség érzése gyötör bennünket, szorongunk a jövő miatt, és bűntudatunk van, amiért nem végezzük el mindazt, ami a kötelességünk lenne. Ilyenkor túlértékeljük a meglévő problémákat, a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik. Édességek és más nassolnivalók iránti vágy törhet ránk, és szinte folyamatosan csak egészségtelen, hizlaló desszerteket, szénhidrátokat ennénk. A hangulatromlás idővel a szervezetünk fizikai állapotán is nyomot hagy: csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességünk is, emiatt pedig könnyebben betegszünk meg.

Mi áll a háttérben?

A napfényhiány súlyos következményei A napfény megléte vagy hiánya számos módon képes befolyásolni a szervezetünk működését. Ha nem jutunk elég természetes fényhez, az meglehetősen negatívan hat a legkülönfélébb testi funkcióinkra. Részletek itt .

A rövidülő nappaloknak, és annak, hogy egyre kevesebb a napsütéses órák száma, az a következménye, hogy csökken a szervezetben termelődő szerotonin szintje. Ez az idegi ingerületátvivő anyag fontos szerepet játszik a többi között a testhőmérséklet, a hangulat, az alvás és az étvágy szabályozásában. Ezzel együtt pedig megnő a melatonin nevű hormon szintje, ami pedig az alvási ciklus irányításáért felelős. A termelődése a fény és a sötétség változásairól kapott információk alapján a tobozmirigyben történik. A melatonin képes befolyásolni a szervezet energiaszintjét, az immunrendszer működését, illetve álmosságot okoz.

Tippek a téli depresszió elkerülésére

Keressük a fényt! Ha a borongós időjárás mellett egy kicsit mégis kisüt a nap, menjünk ki a szabadba, és engedjük, hogy érje az arcunkat a napfény. A friss levegő is jót tesz, segít megelőzni a bágyadtságot. Ha muszáj zárt helyiségben maradnunk, akkor legalább az ablakon keresztül engedjük be a napsütést. Ha pedig már sötét van, próbáljuk meg kellemes, színes, meleg fényekkel körülvenni magunkat: egy-egy jól elhelyezett gyertya vagy lámpa jobb kedvre deríthet minket.

A karosszékből álljunk most fel! Már kutatások is bebizonyították, hogy télen kevesebbet edzünk, mint nyáron: legalább 10 százalékkal csökken még azoknál is a mozgással töltött órák száma, akinek egyébként ez már beépült a mindennapi rutinjába. Mivel a mozgás hangulatjavító endorfint termel, érdemes erőt venni magunkon, és sportolni - jelen esetben ráadásul teljesen mindegy, hogy mit! Azt azonban érdemes tudni, hogy sokkal jobb eredményt érünk el, ha mindezt a szabad levegőn tesszük. Azaz már egy rövid kinti séta is segít abban, hogy úrrá legyünk a lehangoltságunkon.

Éljenek az egészséges finomságok! Hiába vonzanak minket a cukros péksütemények, az isteni csokoládék, vagy a finomabbnál finomabb pudingok és más édességek, gyakoroljunk önuralmat, és fogyasszunk helyettük inkább sok zöldséget és gyümölcsöt. Szakemberek szerint ugyanis, akik egészségesen táplálkoznak, kevésbé hajlamosak a szorongásra és a hangulatváltozásra. Emellett figyeljünk oda az omega-3 zsírsav bevitelére is. Kutatók azt is megállapították, hogy ha legalább heti kétszer fogyasztunk omega-3-ban bővelkedő tengeri "herkentyűket" vagy halakat, negyedével csökkenthetjük a depresszió kialakulásának esélyét.

Írjuk tele a naptárat! Menjünk koncertre, táncolni, kiállításra, színházba, keressük fel rég nem látott családtagjainkat és barátainkat, szervezzünk annyi programot, amennyit csak tudunk. Hamar rá fogunk jönni, hogy a zene, a kultúra, és a számunkra kedves emberek társasága mind-mind remekül képes eltörölni depresszív érzéseinket.

Higgyünk a gyógynövényeknek! Hiszen már nagyanyáink is tudták, hogy ezek a szerek segíthetnek, ezért ma is érdemes kipróbálni őket. A kamilla például nemcsak nyugtató hatással bír, hanem a szorongásos tüneteket és a rosszkedvet is csökkenti. Az orbáncfű pedig a szerotoninhoz hasonló ingerületátvivő anyagok, az úgynevezett neurotranszmitterek egészséges működését segíti elő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra