Lehangolt vagy a ködös időben? Ez a négy ok állhat a hátterében

A borongós, ködös idő gyakran a hangulatunkat is beárnyékolja. Mutatjuk, miért történik ez, és mi lehet tenni ellene.

A szürke, párás, esős időjárás negatívan hat a hangulatodra? Mutatjuk, mi a tudományos magyarázat a jelenségre.

Kevesebb szerotonin

A szerotonint jókedvért felelős hormonnak is szokták nevezni. Már több kutatás is igazolta, hogy borús időben – a kevesebb napsütés hatására – jelentősen csökken a szerotonintermelés. Ez levertséghez, fokozott fáradtsághoz és motivációcsökkenéshez vezet. Emiatt könnyen úgy érezhetjük, hogy még a kisebb feladatok elvégzése is a szokásosnál nagyobb kihívást jelent – derült ki a kismarosi Málnalevél Patika egy korábbi Facebook-posztjából.

Belső óra megzavarodása

A kevés fény miatt a szervezet nehezebben szabályozza az alváshormon (melatonin) szintjét és termelését. Ez nappali álmosságot, nehezebb ébredést, és szétcsúszott alvási ritmus okoz. Ezt szakszóval cirkadiánritmus-zavarnak nevezik.

Tartósan alacsony légnyomás

A tartósan alacsony légnyomás sokaknál fejfájást, tompaságot és koncentrációcsökkenést idéz elő. A tudósok MRI-vizsgálatokkal is alátámasztották, hogy ilyenkor valóban megváltozok az agyi véráramlás, az okozza a panaszokat.

Kevesebb mozgás

Az esős, ködös napokon– érthető módon – kevesebb időt töltünk a szabadban, mozgásban. Ez viszont csak még tovább fokozza a fáradtságot és a kedvetlenséget. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban már 15-20 perc séta is elég ahhoz, hogy mérhetően javuljon a hangulat, még borús idő esetén is.

Tippek a hangulat javításához

A gyógyszerészek szerint „egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy a borongós idő ne húzzon minket magával”. Mutatjuk, miket javasolnak – a részleteket tartalmazó galériánk megnyitásához kattints az alábbi képre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!