Az éber álmodás titkai

Azok az emberek, akik tudatosan álmodnak - vagyis tudják, hogy álmodnak és képesek a saját álmuknak bármilyen részletét befolyásolni -, jobb problémamegoldó képességekkel rendelkeznek, mert jobban figyelnek a részletekre.

A tudatos álmodás (éber álmodás, irányított álmodás, lucid dreaming) lényege, hogy az álmodó tisztában van azzal, hogy éppen álmodik, és tulajdonképpen az álom bármely elemét képes befolyásolni, megváltoztatni. A fogalom Christopher Nolan 2010-es filmje, az Eredet sikere után vált ismertté.

Szakemberek szerint ez a képesség (mely egyesek szerint tanulható, gyakorlás során elsajátítható) azt mutatja, hogy a érintett éber állapotban is jobban használja az agyát és jobb problémamegoldó képességek birtokában van. Az ébren álmodók ugyanis jobban figyelnek a részletekre, és egyszerűen képesek észrevenni egy álomban a logikátlanságokat. Éber állapotban ez a képesség például úgy jelentkezhet, hogy az egyén felfigyel rejtett összefüggésekre - állítják a University of Lincoln tudósai.

Ha a bárányok számolgatása nem segít, hogyan érhetjük el, hogy pihentető alvásban legyen részünk? Tippek alvászavar ellen. "Az éber álom lényege, hogy az egyén képes túllépni azon, hogy éppen álmodik, és felismerni azt, hogy ez egy megváltozott tudatállapot" - mondta dr. Patrick Boourke, a tanulmány vezető szerzője. "Ugyanez a kognitív képesség szükséges ahhoz, hogy valaki hatékony legyen a problémamegoldásban és képes legyen a megszokott sémákon túl is gondolkodni."

Az éber álom elsajátítása tanulható (Fotó: shutterstock.com)

A kutatás során 68, 18 és 25 év közötti önkéntest vizsgáltak meg. Voltak közöttük olyanok, akik soha nem tapasztalták meg az éber álom jelenségét, mások viszont havonta többször is beszámoltak erről. A kutatás során 30 feladatot kellett megoldaniuk, a feladatok a részletekre és az összefüggésekre való odafigyelést vizsgálták. A tesztek alapján kiderült, hogy az éberen álmodók 25 százalékkal jobban teljesítettek a teszten, mint akik nem képesek erre.

A tudatos ébren vagyunk-e vagy álmodunk ; vezessünk álomnaplót stb.), akkor ezt az álomállapotra is át tudjuk vinni, vagyis előbb-utóbb képesek leszünk felismerni azt, hogy álmodunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra