Az életkor szerepe a teherbeesésnél

Tudvalevő, hogy az életkor előrehaladásával egyre nehezebb feladat a gyermekvállalás, a statisztikai adatok mégis azt mutatják, hogy hazánkban mára a legtöbb újszülöttnek 30 évesnél idősebb anyuka ad életet. Hol van tehát az igazság?

Kitolódó gyermekvállalás, avagy babázás a harmadik ikszen túl

Napjainkban a szülés ideje meglehetősen kitolódott a nőknél a pár évtizeddel korábbi állapotokhoz képest, aminek eredményeként manapság minden második kismama betöltötte már a harmadik ikszet, sőt, negyven felett is kétszer annyian hordanak ki sikeresen egy terhességet, mint alig tíz évvel ezelőtt.

Terhes, teherbeesés, termékenység, fertilitás, gyermekvállalás, terhesség, várandós, szülés
A termékenység a petesejtek fogyása miatt a kor előrehaladtával folyamatosan csökken

A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az élveszületések száma Magyarországon a hetvenes évek környékén még elérte az évi 150 ezret, az elmúlt esztendőkben viszont a 90 ezret is legfeljebb csak kis mértékben tudta túllépni ez a mutató. Közvetlen és kizárólagos ok-okozati viszonyt persze nem szabad a két tendencia között felállítani, de a kapcsolat bizonyos mértékű megléte nyilvánvaló.

Csökkenő termékenység áll a háttérben?

A fertilitás, azaz a termékenység a petesejtek fogyása miatt a kor előrehaladtával folyamatosan csökken - a nőknél általában 35-37 éves kor felett már jelentős mértékben, 40-42 évesen pedig a teherbeesés esélye igen alacsony. Éppen ezért a gyermekvállalás ideális időpontja a leendő anyukák esetében 20 és 35 év közé tehető. Ettől függetlenül általánosságban el lehet mondani, hogy az a nő, aki saját, spontán havi ciklussal rendelkezik, nem titulálható túl idősnek a várandóssághoz és szüléshez.

A férfiak termékenysége ugyancsak véges, különösen 40 - egyes kutatások szerint 35 - éves kor felett egyre inkább jelentkezik ez a probléma. A kor előrehaladtával fokozatosan csökken az egészséges spermiumok száma, egyben megnő a születendő gyermek egészségét károsító betegségek kockázata. Ez utóbbi összefüggés igaz a nőkre is: a magasabb anyai életkor magasabb rizikót jelent egyes genetikai rendellenességek, mint például a Down-kór kialakulására.


Nincs olyan, hogy bevált recept

A fertilitás romlása természetesen azt is jelenti, hogy a korábbi fogantatások sikere sem hozza szükségszerűen magával, hogy később is ugyanolyan eredményes lesz a babaprojekt. Csak a számosítás kedvéért: kutatások szerint egy 30 éves nő átlagosan 20 százalékos, egy 40 év feletti nő pedig 5 százalékos eséllyel esik teherbe.

Amennyiben az egészségi állapota megengedi, akár 50 éves kor felett is vállalhat gyermeket. Azonban a késői terhesség komoly terhet ró a kismama testére.

Biológiai értelemben nem érdemes tehát túl sokáig halogatni a családalapítást, azt azonban megnyugtatásul hozzá lehet ehhez tenni, hogy a modern orvostudomány készen áll arra, hogy kezelje az idősebb korban való gyermekvállalás esetleges kockázatait.

Nagy Egészségteszt
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+12, +17 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a napsütés melett változóan gomolyfelhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag