Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: ezért lehetünk optimisták
Az új koronavírus által előidézett járványhelyzet érthetően sokakat aggodalommal tölt el immár hónapok óta. Érdemes ugyanakkor számba venni, mely területeken léptünk előre ez idő alatt, illetve mi az, ami optimizmusra adhat okot a fertőzés elleni küzdelem közepette.
Biztosítani kell az ingyenes gyermekfelügyeletet
Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tisztifőorvos: számítunk a gyógyultak segítségére
Magyarországon már 516 koronavírus-fertőzött hagyhatta el gyógyultan a kórházakat. "Számítunk rájuk" - emelte ki el Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján arra utalva, hogy a súlyos COVID-19 betegeket a gyógyultak vérplazmájával kezelnék.
Koronavírus: ilyen lazításokra számíthatunk
Budapesten már kötelező a szájmaszk viselése a tömegközlekedési eszközökön, illetve vásárlás és taxizás közben is. A Magyar Nemzet értesülései szerint viszont a következő héttől már országosan is előírhatják ezt az intézkedést a koronavírus elleni védekezés részeként. Emellett azonban számos lazítás is jöhet májustól.
Bill Gates: félnormális világ vár ránk
Világháború zajlik, csak most mindannyian egy oldalon állunk - véli a koronavírus-pandémiáról Bill Gates dollármilliárdos, a Microsoft alapítója, aki a feleségével közös alapítványán keresztül 250 millió dollárral támogatja a járvány elleni védekezést.
Koronavírus: sokkal több halott lehet, mint hittük
14 európai ország halálozási adatait vizsgálták a brit Financial Times nevű lap elemzői, és arra jutottak, hogy az átlagosnál jóval többen haltak meg az év első hónapjaiban. Ebből arra következtetnek, hogy jelentősen több lehet a COVID-19 áldozatainak a száma, mint ami a hivatalos adatokból látszik.
Koronavírus: így indul újra Olaszország
"Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást" - figyelmeztette a lakosságot Giuseppe Conte kormányfő. Mint mondta, még nem oldják fel a kijárási korlátozást, viszont most egy nagyon hosszú és nehéz időszak következik, amelyben a gazdaság újraindítását egyeztetni kell a koronavírussal való együttéléssel.
Koronavírus: nekik nem kötelező maszkot viselni
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében mától csak sállal, kendővel vagy maszkkal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, de vásárolni és taxizni is csak eltakart arccal lehet. Néhány esetben azonban kivételt tesznek.
A köd megszűnését követően szinte zavartalan napsütés, legfeljebb kevés felhő, csapadékmentes idő várható. A nyugati, délnyugati szelet időnként élénk, néhol erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.