Koronavírus: több millió tesztet oszt szét a WHO

Az ENSZ attól tart gondok lehetnek az ellátással, a tesztek beszerzésével és szállításával, ha akadozik a légi teherforgalom.

Koránt sincs még vége a járványnak - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Közben már átlépte a 3 milliót is a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma világszerte. Kattintson és tudjon meg még több információt cikkünkből.

Felgyorsítja a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges szállítmányok küldését az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ezúttal Latin-Amerikára összpontosítva, ahol gyorsan terjed a COVID-19-járvány - közölte kedden Genfben Paul Molinaro, a szakosított ENSZ-szervezet segélyműveleti és logisztikai igazgatója. Hozzátette, hogy áprilisban zavarok voltak a nemzetközi oltóanyag-szállításban, és ha ez a tendencia májusban is folytatódik, hézagok lesznek az immunizációban (a betegségek elleni védőoltásos védekezésben), és nehézségek várhatók az élelmiszer-ellátásban is.

Többen kisegítették őket

Az ENSZ élelmezési világalapja már jelentést készített az első zavarokról egyes élelmiszer-szállítási láncokban, és ezek "mélyrehatóak" lehetnek - mondta Molinaro. "Tanúi voltunk annak, hogy a nemzetközi légi közlekedési rendszert, amelynek a teherszállításától nagyban függünk, fokozatosan leállították. Most azon a ponton vagyunk, hogy megoldásokat kell keresnünk erre" - mondta Molinaro a genfi ENSZ-székházban virtuálisan tartott sajtótájékoztatóján. Az Egyesült Arab Emírségek repülőgépeket biztosított a Kínából érkező készletek elszállítására, ezeket a dubaji központból osztották szét - mondta, hozzátéve, hogy más államok is ajánlottak fel gépeket és repülőtereket.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, koronavírus-teszt
9 millió tesztet készül beszerezni a WHO. Fotó: Getty Images

Kedvezményes áron vehetik a tesztet

A kereslet az égbe szökött a koronavírus-járvány idején, a genfi székhelyű WHO-nak mégis sikerült beszereznie és kiosztania 1,1 millió, a SARS-CoV-2 vírus diagnosztizálására alkalmas tesztet , további 1,5 millió pedig úton van - mondta. A WHO árkedvezményben is részesül, és 9 millió tesztet készül beszerezni konzorciumoktól. A Reuters hírügynökség adatai szerint eddig mintegy 3,03 millió embert diagnosztizáltak az új koronavírusra, közülük 210 263-an haltak bele a vírus okozta COVID-19 betegségbe. A távolság és egyéb okok miatti késlekedés után a védőfelszerelések és más szállítások latin-amerikai regionális központja Panama lesz - mondta Molinaro.

Csalókra figyelmeztetnek

"Tudatában vagyunk annak, hogy kezdetben Latin-Amerikában nehézségek voltak a segélyszállítmányokkal, és amikor az esetszámok még nem voltak magasak, más területekre összpontosítottunk" - mondta a logisztikai vezető. Hozzátette: azóta változott a helyzet, és most az újonnan beszerzendő személyi védelmi felszerelések , valamint tesztek szállítását tervezik nagy tételben. Bernardo Mariano, a WHO tájékoztatás igazgatója kedden Rómában hangsúlyozta, hogy az ENSZ-szervezet számára mindenkor elsődleges a vele interaktív kapcsolatba lépő államokkal és felhasználókkal kapcsolatos egészségügyi információk biztonsága, de különösen így van ez a COVID-19-világjárvány idején. "Mindnyájan egyek vagyunk ebben a küzdelemben" - szögezte le Mariano. A WHO az adatbiztonság további szavatolásán is dolgozik, és arra kéri a közvéleményt, hogy legyen óvatos a csaló elektronikus levelekkel. Azt ajánlja, hogy csak megbízható forrásokból tájékozódjanak - tette hozzá.

New Yorkban meg kell hosszabbítani a kijárási korlátozásokat - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.