Nincs boldog élet egészség nélkül: jelölje orvosát a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra!

Szent-Györgyi Albert kutatásaival határokat nem ismerve olyan magasra tette a mércét, amiről egészen addig senki sem álmodhatott Magyarországon. Nevét és munkásságát a Nobel-díj mellett ma már egy másik díj, egy róla elnevezett elismerés is életben tartja.

Szent-Györgyi Albert – megkerülhetetlen ikon a magyar tudományos életben, és természetesen világszinten is. Hatalmas mérföldkő az 1937-es év: Szent-Györgyi személyében ekkor kapott először magyar tudós hazai kutatásaiért Nobel-díjat. Az áttörést a paprikából kivont molekula hozta el, majd annak bizonyítása, hogy a benne lévő C-vitamin létfontosságú az emberi szervezet számára. Ám „a Professzor” életművének jelentősége messze túlmutat azon, ami az aszkorbinsav izolálásában rejlik. A biológiai oxidáció folyamatának feltérképezése, a citrátkör (Krebs-ciklus) elemzése, a P-vitamin elkülönítése, az izommozgás tanulmányozása, az egészséges életmód jelentősége a betegségmegelőzésben mind- mind olyan kutatási témái, amelyek eredményei hatással voltak az évszázad tudományos fejlődésére.

Ám ez csupán a szakmai része annak az örökségnek, amit Szent-Györgyi ránk hagyott. Ennél jóval többet kaptunk tőle mindannyian – legyünk bár kutatók, gyógyító orvosok vagy átlagemberek.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

„Jól fizetett tudós vagyok. Órabérem annyi, mint egy vízvezeték-szerelőé, munkám azonban néha napokig, hetekig, hónapokig eredménytelen, és ilyenkor furdalni kezd a lelkiismeret, hogy elherdálom az adófizető polgár pénzét. De ha végigtekintek életművemen, azt kell gondolnom, hogy befektetésük nem volt hiábavaló” – vallotta.

Már életében tisztelték szerénységéért, alázatos hozzáállásáért, szenvedélyességéért és humánumáért, amivel nemcsak tudományos eredményekért, de egy jobb társadalomért is küzdött. Mindezen értékek ma is inspirálóak túl azon, hogy a biokémia és az orvostudomány területén meghatározók az általa követett irányok. Nevét intézmények, utcák viselik, és most más módon is tiszteleghetünk munkássága előtt. Szeptemberben ugyanis ismét elindult a jelölés a nevével fémjelzett Orvosi Díjra, amelyet mostanáig negyvennyolc díjazott vehetett át, és idén további tíz szakember részesülhet a rangos elismerésben. Ismét keressük tehát azokat az elkötelezett orvosokat, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi munkájukban rendkívüli odaadással, elhivatottsággal, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon. Vagyis a legjobb szakemberek, és emellett „nagybetűs” Emberek is. Ám a díj nemcsak az ő számukra fontos, hanem azoknak is, akik jelölik őket, hiszen ily módon kifejezhetik köszönetüket, hogy életük egyik nehéz időszakában segítettek nekik.  Az alapító szegedi orvospár, Dr. Kardos Mária és Dr. Jójárt Ferenc, valamint Szent-Györgyi özvegyének szándéka éppen ez volt: legyen ez a díj különleges, amelyre bárki felterjesztheti orvosát, más dimenzióba emelve ezzel páciens és gyógyító kapcsolatát. Így a szakma olyan képviselői kapnak elismerést, kik hétköznapjaikban is a legkiemelkedőbben gyakorolják hivatásukat.

„A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj több üzenetet is közvetít. Inspirálni, lelkesíteni szándékozunk az orvoskollégákat, hogy folytassák, amit tesznek, amit képviselnek és egyben elismerés, hogy a hivatásukat magas szinten folytatják, amiért a betegeik is hálásak. A Szent-Györgyi nevével fémjelzett Díjjal népszerűsíteni szeretnénk a Professzor életútját, a hivatás és a sport szeretetét, azt, hogy érdemes kíváncsian és figyelemmel fordulni a természet felé. Öröm számunkra, hogy a Díj létrehozásával célunkat megvalósulni látjuk, a figyelmet az egészségügy elismerésre méltó munkája felé tudjuk fordítani” – mondta Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány szóvivője.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj fennállásának hét éve alatt az egyik legrangosabb elismerés lett. Idén kiemelt témája az egészségnevelés, amelyben kulcsfontosságú az orvosok szerepe: „Az egyén és a társadalom egészének egészsége szempontjából is rendkívül fontos, hogy az ember minél nagyobb boldogságban, azaz testi-lelki egészségben éljen.  A jó szokások, az egészséges életmód, tudatosság kialakításával segítjük aktivitásunk, egészségünk megtartását, a betegségek, a kiszolgáltatottság megelőzését, a betegségekből való minél gyorsabb kilábalást, a krónikus betegségek állapotaiban a lehető legoptimálisabb állapot elérését, illetve a javulást” – hívja fel a figyelmet Dr. Jójárt Ferenc, a díj főtámogatója.

„Ahol az emberi élet jelen van, ott mindig jelen lesz a Professzor felfedezése, a C-vitamin is.”

Nincs boldog élet egészség nélkül, egészség pedig megelőzés nélkül. Ha egészségesek vagyunk, minden más érték könnyebben megszerezhető. Mondjon köszönetet Ön is Orvosának, jelölje a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra november 18-ig a szentgyorgyialbertorvosidij.hu  weboldalon, ahol minden fontos részletet megtalál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A felhős Dunántúlon és déli tájakon valószínű további gyenge eső. A keleti, északkeleti harmadban viszont folytatódik a többnyire napos idő, a gomolyfelhők estére feloszlanak. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!