Nyár pajzsmirigybetegen: ezekre figyeljünk

A krónikus betegséggel élők számára a nyári időszak fokozott odafigyelést igényel, hiszen sok állapot szövődményének esélye a melegebb hónapok során magasabb, több panaszt tapasztalhat a beteg, ráadásul az sem ritka, amikor módosítani kell a terápián.

A nyári kánikula sokak szervezetét megterhelheti, bizonyos betegségek esetén ráadásul különösen fontos, hogy figyeljünk testünk jelzéseire ezekben a hónapokban. Hogy a pajzsmirigybetegséggel élőknek mi mindenre kell odafigyelniük, azt dr. Koppány Viktória, az Endokrinközpont endokrinológusa foglalta össze.

Amikor beköszöntenek a melegebb hónapok, az bizony nem csak a hangulatunkra, hanem a testünk működésére is hatással van. Nem hiába bosszankodnak néha vagy lélegeznek fel a krónikus betegséggel élők, hiszen a nyári időszakban javulhatnak bizonyos panaszok, de újabbak is jelentkezhetnek, illetve a meglévők romolhatnak. Ez nem is csoda, hiszen a melegebb időjárás és a magasabb páratartalom miatt az anyagcsere fokozódik, az erek kitágulnak, a test hűtése miatt a jobban verejtékezünk, a vérnyomás csökken. Ezek mind befolyásolják az egészségi állapotot és a közérzetünket.

Pajzsmirigy-túlműködés esetén megterhelőbb a nyár

Azoknak, akik pajzsmirigy-túlműködéssel küzdenek, az anyagcseréjük gyorsabb, ez okozza náluk az olyan zavaró tüneteket, mint a csökkent melegtűrés, szapora pulzus, idegesség, alvászavarok, gyakoribb széklet, esetleg hasmenés, illetve a fokozott verejtékezés. Éppen ezért számukra a nyári hónapok nagyobb megterhelést jelenthetnek, hiszen ezek a tünetek a kánikulában fokozottabban jelentkeznek. Így ők nehezebben viselik a magasabb hőmérsékletet és a nagyobb páratartalmat. A fokozott izzadás miatt könnyebben dehidratált állapotba kerülhetnek, így nagyobb odafigyelést igényel esetükben a megfelelő folyadékpótlás. Gyakori az is, amikor a pajzsmirigy-túlműködésben szenvedők a nyári éjszakákon kevésbé pihentetően tudnak aludni. Sokat segíthet ilyenkor a megfelelő hálóöltözet, mely kellően tud szellőzni, valamint érdemes a késő esti órákban kinyitni az ablakokat, hogy menjen be kis friss levegő.

pajzsmirigy
Pajzsmirigy-túlműködés esetén megterhelőbb a nyár. Fotó: Getty Images

A pajzsmirigy-alulműködéssel küzdők számára a nyár viszont felüdülést jelenthet, hiszen betegségük miatt az anyagcseréjük eleve lassúbb, így a melegebb hónapokban a panaszok enyhülhetnek. Ők általában jobban bírják a kinti meleget, pihentetőbben is alszanak. Viszont amire nekik is ügyelniük kell, az a megfelelő hidratálás.

A gyógyszer dózisának változtatására lehet szükség

Fontos tudni, hogy a külső hőmérséklet-változás miatt előfordulhat, hogy nyáron más dózisú gyógyszerre van szükség. Ugyanis nagy melegben az anyagcsere felgyorsul, és több pajzsmirigyhormon termelődik. Így tehát mind az alul-, mind pedig a túlműködéssel küzdőknél szükség lehet az alkalmazott terápia dózisának megváltoztatására. Erre általában a tünetek hívják fel a figyelmet, de mindenképpen laborvizsgálatra van szükség, melynek során ellenőrizni lehet a TSH és a pajzsmirigy hormonok (t3, t4) szintjét. Amennyiben az orvos indokoltnak látja, úgy javasolhatja az addig szedett készítmény adagjának módosítását. Ezáltal a zavaró tünetek csökkenhetnek, illetve megszűnhetnek – mondja dr. Koppány Viktória.

Ne feledkezzünk meg a mozgásról nyáron sem

A pajzsmirigy-alulműködéssel küzdők általában túlsúlyosak, így számukra a megfelelő életmód követése kulcsfontosságú, melybe beletartozik a rendszeres testmozgás is. Ezt természetesen nyáron sem szabad hanyagolni, ám arra figyelni kell, hogy a reggeli, illetve az esti órákra időzítsék a sportolást, amikor már kevésbé van kint nagy meleg, ugyanis könnyebben léphetnek fel náluk rosszullétek, melyekért főleg az esetleges vérnyomásesés okolható.

Figyeljünk a gyógyszerek megfelelő tárolására

Nyáron igen sokan mennek hosszabb utakra autóval, mely köztudottan igen hamar és nagymértékben felmelegedhet. Az álló gépjárműben akár 60°C is lehet. Bár a pajzsmirigy-gyógyszerek nem igényelnek speciális tárolást, azonban fontos tudni, hogy 30 °C felett veszíthetnek hatásosságukból. Éppen ezért ne hagyjuk gyógyszereinket az autóban, valamint kánikulában ne tegyük az ablakhoz, hanem lehetőleg sötét helyen, fiókban tároljuk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A gomolyfelhők összeesnek, a csapadék mindenhol megszűnik. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásokra az előrejelzés szerint napközben nem kell számítani, a magas, 25 fok feletti hőmérséklet miatt adtak ki figyelmeztetést a déli megyékre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra