Áttörő eredményeket értek el Alzheimer-kór kutatásában

Ígéretes eredményei vannak egy egereken kipróbált kísérleti vakcinának, amelynek célja az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása vagy megelőzése.

Az Alzheimer-kór lehetséges kezelését tűzte ki célul egy japán kutatócsoport. Vizsgálataik során a génmódosított egerek agyában a kísérleti vakcina beadását követően kevesebb amiloid plakk halmozódott fel, ami felelős a betegség kialakulásáért – számol be a kutatás friss eredményeiről a Science Alert.

Alzheimer-kór, demencia, kutatás, agykutatás, agy
Világszerte kutatják az Alzheimer-kór kezelési lehetőségeit. Fotó: Getty Images

A beoltott egerek úgy viselkedtek, mint egészséges társaik

A vakcinát olyan egereken tesztelték, amelyeket genetikailag úgy alakítottak át, hogy amiloid plakkok halmozódjanak fel bennük, és Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket mutassanak. A kísérlet során két és négy hónapos korukban placebót, vagy vakcinát kaptak az állatok. A kutatók ezután hat hónapos korukban tesztelték a viselkedésüket. Az eredmények azt mutatták, hogy a beoltott egerek jelentős javulást mutattak a viselkedési teszteken: jobban érzékelték a környezetüket, és úgy viselkedtek, mint egészséges társaik. Ami különösen jó hír, hogy az agyukban több gyulladási biomarker is csökkent – mondta el a kutatócsoport vezetője, Chieh-Lun HsiaoA beoltott egereknél ráadásul jelentősen csökkent az amiloid plakkok felhalmozódása is az agykéregben. Ez az agy egy olyan régiója, amely a nyelvi feldolgozáshoz és a problémamegoldáshoz kapcsolódik.

Nem ez az első kísérlet az Alzheimer-kór elleni vakcina előállítására, vannak más potenciális vakcinák is, amelyeket jelenleg embereken tesztelnek. Korábban írtunk arról, hogy szakértők szerint új korszak köszönthet be az Alzheimer-kór kezelésében, miután egy gyógyszerjelölt hatóanyag klinikai tesztjei rendkívül biztató eredményeket hoztak.


A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra