A gyerekkori cukorbetegség szövődménye

A gyermekkori cukorbetegséggel tizenéves korukra már problémamentesen együtt tudnak élni a gyerekek, de a szövődmények kialakulását - így a diabéteszes neuropátiát - is ekkor kell elkezdeni megelőzni,

A a gyermek diabetológusával .

A diabéteszes neuropátia tünetei

Elsősorban felnőttkorban jelentkező tünetei közül a leggyakoribbak:

  • végtagokban jelentkező zsibbadás
  • bizsergés
  • tűszúrásszerű fájdalom

Ezeken felül csökkenhet a végtagok érzékelő képessége, és ez a tünet okozhatja a legsúlyosabb következményeket, hisz egy sérülést, sebet nem, vagy kevésbé érzékel a beteg, ami a sérülés elfertőződéséhez, súlyos esetben végtag amputációhoz vezethet .

Az amputációk is emiatt szükségesek

Évente 4000 lábat amputálnak a cukorbetegség szövődményeként kialakuló neuropátia következtében, pedig az amputációk 85 százaléka a betegség időben való felismerésével és kezelésével megelőzhető lehetne, serdülőkorban felismerve arra is van lehetőség, hogy a neuropátia kialakulásának folyamatát visszafordítsuk.

A cukorbetegség szövődményei, így a diabéteszes neuropátia tünetei is általában a serdülőkorban, vagy azt követően jelentkezhetnek. Jelei érzékeny vizsgálómódszerekkel, egyes esetekben már a diabétesz felismerésekor kimutathatók - mondta el Dr. Barkai László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház gyermekgyógyász professzora a DEOEC intézetvezető egyetemi tanára, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.

Csökkentsük a kialakulás esélyét!

A neuropátia kialakulásának esélyeit csökkenti diabétesz esetén a megfelelő anyagcsere beállítása. Segít a kockázatok mérséklésében a helyes diéta, azaz a gyorsan felszívódó, tiszta cukrok kiiktatása és a szénhidrát tartalmú ételek arányának csökkentése, ezen belül a magas rosttartalmú szénhidrátok fogyasztásának növelése, valamint a rendszeres sportolás. Tudományos bizonyítékok alapján a benfotiamin (a B1-vitamin zsíroldékony változata) tartalmú készítmények alkalmazása is lassíthatja vagy megállíthatja a neuropátia előrehaladását. Érdemes a betegség okaira is ható kezelésről konzultálni a szakorvossal.

A gyermekkori neuropátia felismerésében egyelőre a gyermek diabetológusa nyújthat segítséget. Hamarosan megnyílik azonban Miskolcon az ország első Gyermek Neuropathia Centruma, ahol kifejezetten neuropátiás gyermekek diagnosztizálását és kezelését végzik.

Magyarországon már egyre több helyen végeznek neuropátia vizsgálatot, és gyógyítják eredménnyel a betegséget. Budapest több egészségügyi intézményén kívül Debrecenben, Szekszárdon, Nyíregyházán, Szegeden, Győrben és Pécsett is fogadják a neuropátiás betegeket. A miskolci lesz a tizenharmadik neuropátiával foglalkozó diagnosztikai intézmény, melynek létrehozását és működtetését a Wörwag Pharma támogatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek, illetve főleg arrafelé napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!