Életmód
Alrovatok
Az unatkozás kevésbé ismert előnyei
Az unatkozás úgy él a köztudatban, mint egy rendkívül kellemetlen érzelmi állapot, amely elégedetlenséggel, lustasággal, mentális fáradtsággal párosul. Nehéz elképzelni, hogy pozitív hatásai is lehetnek, pedig jó néhány szerepel a listán, csak kevesen tudnak róla. Mutatjuk, mit nyerhetünk azzal, ha épp semmilyen elfoglaltságunk nincs.
Koronavírus: így oldják meg a többgenerációs családok
Amikor a csapból is az folyik, mennyire fontos, hogy távolságot tartsunk másoktól, s óvjuk idős szeretteinket, jogosan vonják fel a szemöldöküket azok, akik többgenerációs családokban élne. Eddig ugyanis főképp az előnyeit élvezték ennek a családmodellnek, most azonban új kihívások elé állította őket a koronavírus-járvány. A megoldási lehetőségekre most két nagycsaládtól olvashat tippeket.
Koronavírus: fertőzhet a ruhánk?
Az egészségügyisek gyakran abban a pillanatban leveszik a ruhájukat, ahogy belépnek az ajtón - sőt van, aki már azelőtt. De vajon kell-e aggódnunk, hogy a ruhánkon, törölközőkön és más textileken is terjedhet az új koronavírus? És mi a teendő, ha COVID-19-beteg van a háznál? Mutatjuk!
Koronavírus: mit tanulhatunk a sarkköri expedíciókból?
A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások közepette sokan szokatlan fáradtságról, kimerültségről panaszkodnak. Pszichológus szakértők szerint létezik magyarázat a problémára, és ami talán még fontosabb, megoldás is van arra, hogy visszanyerjük korábbi energikusságunkat.
A nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az Alpokalján néhol zápor, zivatar előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.