Zöld megoldások vattakorongra

Belegondolt már abba, mennyi vattakorongot használ el évente? Az arctisztítás a napi rutinunk része, így naponta két darab biztosan a kukában landol - ez évente minimum 730 korong, aminek az előnyeit csak pár percig élvezhetjük. Ideje új alternatíva után nézni.

Ha eddig azt hitte, hogy a vatta pamutból van (tehát környezettudatosság szempontjából rendben van), akkor jó, ha tudja, hogy ez csak részben igaz. Köztudott, hogy a műanyagok bomlanak le a leglassabban, márpedig ezeket a vattapamacsokat nagyrészt viszkózszálakból gyártják, amik a csomagolásukkal együtt extrán terhelik a környezetet. Rajtunk is múlik, hogy ez a terhelés csökkenjen, például azzal, hogy környezetbarátabbá tesszük az arctisztítási rutint.

Évente több száz vattakorongot használunk el
Évente több száz vattakorongot használunk el. Fotó: iStock

Válasszunk más alapanyagot!

Ha mosható textilkorongokra cseréljük a vattát, máris kevesebb szemét termelődik. Csak annyi a feladat, hogy minden használat után langyos vízzel kiöblítjük ezeket, és hetente egyszer bedobjuk a mosógépbe. Így a higiénia is garantált, és a mosás extra vízigénye miatt sem kell aggódni, hisz az aktuális szennyessel együtt tisztul.

Kétféleképpen is átállhatunk a textilverzióra:

  • DIY: kiselejtezett frottírtörülközőkből vágjon ki nagyjából 7x7 centiméteres lapocskákat, és varrja össze őket úgy, hogy a végén maradjon 2-3 centi, amin kifordítható a színére. A négyzet alakú forma azért is jó, mert az elkészítés során nem termelődik plusz hulladék.
  • Készen kapható: ma már sok helyen kaphatók 100 százalékosan természetes anyagú, mosható, dizájnos textilkorongok, amik élettartamuk végén komposztálhatóak. A menő vászonzsákocskában általában 10 darab korong lapul, amiket igénybevételtől függően akár évekig is használhat.

Válasszunk más eszközt!

Persze magukat a pamacsokat/korongokat is lecserélhetjük valami másra, például arctisztító kesztyűre. Ezek a spéci pamutkesztyűk is moshatóak, szuperül eltávolítják a sminket, ráadásul kifejezetten jólesik velük az arcot átsimogatni. Léteznek bio pamutból készült kozmetikai kendők is, amik szintén ugyanazt a szerepet töltik be, mint a vattakorong. Ezek is moshatóak, valamint környezet- és pénztárcabarátak egyszerre, mert többdarabos egységcsomagban is megvehetjük őket.

A cikk a Well&fit magazin 2019. évi 2. számában jelent meg.

A cikk a Well&fit magazin 2019. évi 2. számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!