A meztelenség meglepő előnyei

Sokan szeretnek meztelenül aludni, számos kutatási eredmény utal azonban rá, hogy más helyzetekben is érdemes lenne minél gyakrabban megválni a ruháinktól. A kényelmi szempontok mellett ugyanis egészségügyi előnyei is lehetnek a ruhátlanságnak.

Egészségesebb önértékelés

A közösségi média, az újságok és a tévé által közvetített szépségideálnak sokan hiába próbálnak megfelelni, ami erősen rombolja az önértékelésüket . Több tanulmány is igazolja, hogy ha több időt töltünk meztelenül, akkor egészségesebb lesz az énképünk és megnő az önbizalmunk is.

A meztelenség sok szempontból egészséges a szervezet számára
A meztelenség sok szempontból egészséges a szervezet számára

Több zsírt égetünk

Szintén kutatások igazolják, hogy a zsírégetésre is jó hatással lehet, ha nem burkolózunk túl sok ruhába. Ilyenkor ugyanis a test jobban kihűl, ami felgyorsítja az anyagcserét , azaz növeli az energiafelhasználást. Fontos azonban hozzátenni, hogy ez nem egyenlő azzal, hogy fázunk - sőt még dideregnünk sem szabad.

Jobban fogunk aludni

A meztelenül alvás a párkapcsolatokra is pozitív hatással van. Részletek itt.

Ennek szintén a test lehűléséhez van köze. Ha meztelenül alszunk, általában ritkábban ébredünk fel éjjel, reggel pedig kipihentebben kelhetünk fel. Különösen azoknak érdemes kipróbálni a meztelenül alvást, akik egyébként is hajlamosak az alvászavarokra .

Jót tesz a melleknek

Egyes kutatások szerint éjszaka, alváshoz jobb, ha nem viselünk melltartót, mivel ez meggyengítheti a melleket tartó izmokat, ezáltal a mellek megereszkedéséhez vezethet. Ezen felül bizonyos tanulmányok szerint a melltartóban alvás hajlamosíthat a mellrákra is, mivel lassítja a mell nyirokkeringését.

Jót tesz a szaporítószerveknek

Minél több időt töltünk alsónemű nélkül, annál jobban szellőzik a nemi szervek környéke, egyben a testhőmérséklet sem emelkedik túl magasra ezen a területen. Ez akadályozza a fertőzések terjedését, a baktériumok elszaporodását, férfiaknál pedig meggátolja, hogy a herék túlságosan felmelegedjenek, így több és életképesebb hímivarsejtet tudnak termelni.

Forrás: curejoy.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.