Koronavírus: idén már nem lehet oltás

Bár korábban már arról is szó volt, hogy akár szeptemberre kész lesz az első vakcina a SARS-CoV-2 vírus ellen, az Európai Unió gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége (EMA) ma azt közölte, hogy "optimista forgatókönyv" szerint nagyjából egy év múlva lehet engedélyeztetni ilyen oltóanyagot.

Az ügynökség 33 fejlesztővel áll kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcina jóváhagyásának folyamatát - tájékoztatott Marco Cavaleri, az EMA oltóanyagokért felelős részlegének vezetője.

Koronavírus-kihívás: beinjekciózná magát a vírussal? Ki az az őrült, aki szándékosan megfertőzné magát egy potenciálisan halálos vírussal?! A koronavírus-kihívás szervezői úgy gondolták, hogy szép számmal lennének ilyenek, és az élet őket igazolta. Ezúttal azonban nem a közösségi médiába szánt magamutogatásról van szó, hanem egy tudományos akcióról, amellyel emberek millióit akarják megmenteni. Részleteket itt olvashat.

Azzal kapcsolatban kétségeit fejezte ki, hogy az oltóanyag már szeptemberre rendelkezésre állhat. "Mivel egy új oltóanyag kifejlesztésénél teljesen a nulláról kell indulni, optimista forgatókönyv szerint is egy évvel kell számolni, tehát a vakcina legkorábban 2021 elejére lehet meg" - mondta. Kizárta annak lehetőségét, hogy most kivételesen kihagyják az oltóanyag-kísérletek harmadik fázisát, amely - elmondása szerint - azért szükséges mindenképp, hogy megbizonyosodjanak róla, az új vakcina biztonságos és valóban hatékony.

Az EMA a vakcinafejlesztésen kívül 115 különböző gyógymódot is vizsgál, amellyel kezelni lehetne a koronavírus okozta betegséget. Cavaleri szerint néhány új gyógykezelési eljárást már nyáron engedélyeztethetnek Európában, de konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem közölt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.