Életmód
Alrovatok
Koronavírus: már nem védekezünk olyan fegyelmezetten
Nem nyugodott meg a lakosság a szélesedő körben elérhető koronavírus-vakcina hírétől, továbbra is maradtak a maszkok és a gyakori kézmosások, ugyanakkor lazult a magyarok általános fegyelme a védekezés terén - derült ki egy friss felmérés eredményeiből.
Fogkefe, amellyel ritkábban láthatjuk a fogorvost
Hagyományos vagy elektromos? Cserélhető fejjel, kemény vagy puha sörtéjű legyen inkább? Ma már rengeteg szempont szerint választhatunk fogkefét. De melyik a jó fogkefe? Mi most kipróbáltunk egy olyan készüléket, amelyről nem kevesebbet állítunk, minthogy ez életünk eddigi legjobb választása.
Tanuljunk meg nemet mondani
Se eleje, se vége az előttünk tornyosuló feladatoknak, miközben az idő is úgy rohan, mintha kergetnék? Sokak számára ismerős érzés lehet a mindennapi hajtás okozta stressz, amely súlyos teherként képes megülni az ember hangulatán. Talán meglepő lehet, de olykor az is enyhülést hozhat ebben, ha kimondjuk az egyik legnehezebb szót: nem.
Koronavírus: csaknem 109 millióan kapták el eddig
Már több mint 108,82 millió embert fertőzött meg és majdnem 2,4 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 61 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: kínai vakcinák érkeznek
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első kínai vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban.
Koronavírus: ennyivel terjed gyorsabban a brit mutáns
A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb, mint az eredeti új típusú koronavírusnak. Míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, addig a brit mutánssal fertőzöttek négy másik személyt is megtudnak fertőzni - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva. Úgy véli, emiatt ismét felgyorsulhat itthon a járvány.
Minden eddiginél több embert oltanak be COVID-19 ellen
A Magyarországon elérhető 4 vakcinának köszönhetően már egy magasabb oltási fokozatba tudunk kapcsolni, így ezen a héten minden eddiginél több embert tudnak beoltani itthon - hanzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: nem kell sokat várni a mutációk elleni oltásra
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban (EU) - jelentette be Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa.
Applikációval segítik az egészségügyi dolgozókat
Fél évig ingyen vehetnek igénybe egy magyar fejlesztésű önfejlesztő, pozitív pszichológiai módszertanra épülő applikációt az egészségügyi dolgozók. A személyre szabott mentális gyakorlatok a járványhelyzet miatti extrém pszichológiai terhelést hivatottak csökkenteni.
A kidülledő szem pajzsmirigybetegségre utal
A pajzsmirigy betegségei nagyon sok kellemetlenséget és sajnos akár komoly problémát is okozhatnak a szervezetben. Sokszor a betegség olyan formát is ölt, amikor nem csak a hormontermeléssel, hanem a szerv megnagyobbodásával is számolni kell - ilyen a Basedow-kór is.
Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.