Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Nyers hús, faggyú – drasztikus diétával ígért gyógyulást egy orvos
Súlyos betegségekből ígért gyógyulást sok százezer forintért az a magyar orvos, aki szerint rengeteg betegség meggyógyítható pusztán a táplálkozás megváltoztatásával. Állítólag volt olyan páciense, akinek nyers húst kellett ennie belsőségekkel és faggyúval.
Ezerméteres mélységben mentették meg a barlangász életét
Több mint ezer méteres mélységben mentették meg egy barlangban rekedt férfi életét Törökországban. A mentésben részt vevő magyar orvos életmentő felszerelésekkel a hátán fél napon át ereszkedett le a barlang szűk járatain, ahol végül hét napot töltött, hogy megmentse az amerikai barlangászt.
Iskolaőr mentett meg egy tanárt Kurityánban
Epilepsziás rohamot kapott az egyik tanár múlt kedden a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI) Kurityáni Eperjesi István Tagintézménye udvarán. A mentők kiérkezéséig az intézményben szolgálatot teljesítő iskolaőr látta el a bajbajutottat.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, 6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.