Félmillióval több autó közlekedik a főváros környékén

Az elmúlt két évtizedben nagyjából félmillióval nőtt a Pest megyei utakon közlekedő autók száma. Ez a drasztikus emelkedés önmagában is magyarázatot ad a városban és környékén tapasztalható dugókra.

Lényegesen nagyobb ütemben nőtt Budapest és az agglomeráció gépjármű-állománya, mint a lakosságszám - írja cikkében az rtl.hu. A fővárosaik és a Pest megyeiek egyre több gépjárművet vásárolnak, a szakértők szerint ez pedig olyan forgalmi és környezeti problémákat okoz, amelyeket nehéz egyik napról a másikra megoldani.

Félmillióval több az autó a Pest megyei utakon

Tosics Iván, a Városkutató Kft. ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta az rtl.hu-nak a sokat kritizált budapesti kerékpársávokkal kapcsolatban, hogy „a városban nem ezek miatt van dugó, hanem azért, mert túl sok autó van. Ha meg akarjuk oldani a dugók problémáját, elsősorban azon kell gondolkodni, hogyan korlátozzuk az autók számát és forgalmát”.

közlekedés
Nagyjából félmillióval nőtt a Pest megyei utakon közlekedő autók száma. Fotó: Getty Images

Szavait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is megerősítik. Ezek szerint az elmúlt két évtizedben, vagyis 2000 óta Budapesten 559 100-ről 710 752-re nőtt a gépjárművek száma, Pest megyében pedig 827 379 autót tartottak számon húsz éve, most pedig nagyjából félmillióval több, 1 328 803 autót. 

Ekés András mobilitási szakértő szerint ha az elmúlt években összevásárolt, nagyjából 350 ezres autótöbbletet sorba állítanánk az úton, ez a sor Budapesttől Koppenhágáig tartana. Érthető tehát, hogy ennyi járművet egyszerűen lehetetlen bezsúfolni a fővárosba. Ekés András kiemelte, hogy az autók számának növekedése nem is arányos a lakosságszám növekedésével. Míg Budapesten 22, Pest megyében 38 százalékkal nőtt az autók száma, addig a főváros lakossága stagnált, a megyéé pedig mindössze kilenc százalékkal nőtt.

A megnövekedett forgalom a főváros levegőjére is súlyos hatással van. A légszennyezettség csendes gyilkos, ami Magyarországon is több mint tízezer ember haláláért felelős minden évben. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.