Nagy Márton: a munkahelyek negyedét veszélyezteti az MI

Minden területen hatalmas változásokat hozhat a mesterséges intelligencia (MI) Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint, beleértve ugyanakkor, hogy a technológiai fejlődés veszélyeket is rejt magában.

A tárcavezető az AI Summit 2023 rendezvényen tartott hétfői előadásában kijelentette, a mesterséges intelligenciának utat kell engedni, kutatni kell és meg kell teremteni az MI fejlődéséhez szükséges körülményeket. Fejleszteni kell a digitalizációt, hiszen ezen a területen elmaradnak a magyar mutatók az uniós átlagtól.

Kifejtette, az energetikában van a legnagyobb szükség az MI alkalmazására, különösen a napenergia-szélenergia területén, és példaként említette, hogy az MI javítja a hatékonyságot, összehangolja a termelési módokat, növeli a hálózat megbízhatóságát. Arról is beszélt, hogy az MI-vezérelt okosmérők alkalmazkodnak a fogyasztó szokásaihoz, amivel energia takarítható meg. Ezenkívül az MI az élelmiszertermelésben is jelentősen növelheti a hatékonyságot, valamint az egészségügyi rendszerek fejlesztésében is hatalmas lehetőséget kínál, miközben terhet vehet le az orvosokról és ápolókról.

programozó, home office, laptop
A mesterséges intelligencia térnyerése számos munkahelyet elvehet az emberektől. Fotó: Getty Images

Sok munkahely eshet a fejlődés áldozatául

Nagy Márton a végtelen potenciál mellett kitért a jelentős munkaerőpiaci kockázatokra is. Az MI alkalmazása ugyanis főként az irodai és magasan képzett helyeket veszélyeztetheti. Egy európai felmérés szerint átlagosan a munkahelyek 24 százaléka van veszélyben az automatizálás miatt. Az OECD 2019-es kutatása szerint pedig a magyar munkahelyek 37 százalékát fenyegeti az általános automatizáció. Ezzel együtt a miniszter szerint az MI körültekintő alkalmazása megkönnyíti, hogy intenzív növekedésre álljon át a magyar gazdaság. Hozzátette, hogy az MI fejlődésében az Egyesült Államok vezet, Kína felzárkózik, az EU azonban leszakadóban van.

Az MI magyar szabályozásában a készülő uniós jogszabály lesz iránymutató, amely négy kategóriába sorolja az MI-n alapuló rendszereket, és ehhez mérten állapít meg alkalmazásukról speciális szabályokat. Készül a törvény, várhatóan 2024 áprilisban fogadhatják el. Nagy Márton elmondta azt is, hogy a GDP 15 százalékát adhatja az MI 2030-ra, és 26 százalékos átlagos termelékenységnövekedést hozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.