Egy magyar régió vezet az európai öngyilkossági statisztikákban

A halálesetek közel egy százaléka öngyilkosság következtében történik az Európai Unióban (EU). Magyarország különösen rossz helyzetben van a tagországok között e téren.

Összesen több mint 47 ezer befejezett öngyilkosságot jegyeztek fel 2020-ban az EU-ban, ami az adott évi halálozások 0,9 százalékát tette ki – írja múlt pénteki közleményében az Eurostat, az unió statisztikai szervezete. A nemek között jelentős különbség figyelhető meg: az öngyilkosságok több mint háromnegyedében férfiak az áldozatok. Pozitív trend ugyanakkor, hogy a 2011-es adatokhoz viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent az ez okból bekövetkező halálesetek száma.

A 2020-as 47 ezer eset azt jelenti, hogy százezer európai uniós állampolgárra vetítve átlagosan 10,2 öngyilkos jut. Ebben a mutatóban Litvánia a listavezető százezer lakosra számított 21,3 halálesettel, amelyet Magyarország (17,1), Szlovénia (17) és Észtország (16,3) követ. A legkedvezőbb statisztikai adatokat mediterrán országokban, így Cipruson (3,5), Máltán (4) és Görögországban (4) jegyezték fel.

öngyilkosságok száma Magyarországon 2005 és 2022 között
Forrás: MTI

Regionális bontásban a magyarországi Dél-Alföldön a legsúlyosabb a helyzet, ahol százezer lakosra 23,9 befejezett öngyilkosság jutott 2020-ban. Ezt követi a sorban Litvánia középső és nyugati régiója (22,9), a franciaországi Alsó-Normandia (22,3), a közép-lengyelországi Świętokrzyskie (21,2), majd egy újabb hazai régió, az Észak-Alföld (20,6). Népességarányosan a legkevesebb öngyilkosság az Eurostat szerint a francia Mayotte (1,4), valamint a görögországi észak-égei (2,3) és közép-macedóniai régióban (2,9) történt.

„Aki öngyilkosságot fontolgat, valójában nem meghalni szeretne, hanem másképpen élni” – hívta fel a figyelmet tavaly a közösségi médiában a Mélylevegő Projekt. Milyen figyelemfelhívó tünetek jelezhetik előre az öngyilkosságot? Milyen esetekben lehet megakadályozni a tragédiát, ha idejében közbeavatkozunk? Minderről bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.