Az utazók székrekedése: miért jelentkezik?

Az utazás mindenkit kimozdít a megszokott napi rutinjából, amely nemcsak lelkiállapotunkra, hanem a bélműködésünkre is hatással lehet. Nem meglepő tehát, hogy az emberek csaknem fele küzd székrekedéssel utazás közben.

Mit nevezünk székrekedésnek?

Akkor beszélünk székrekedésről , amikor a megszokottnál sokkal ritkábban, azaz csak 3-4 naponta ürül, általában kisebb mennyiségű, kemény és száraz béltartalom, amely lassan, nehezen és csak erőlködések árán távozik. Ez az állapot természetesen olyan kellemetlen tünetekkel is társulhat, mint a rossz közérzet, a fájdalmas haspuffadás, illetve a teltségérzet, amely ürítés után is megmaradhat.

Az utazás közbeni székrekedés okai

A tünetek már indulás előtt jelentkezhetnek. Ennek fő oka a feszültség és a bizonytalanságérzet, hiszen ilyenkor mindig kiszakadunk a komfortzónánkból. Aggódunk, hogy semmi fontosat ne felejtsünk otthon, tartunk tőle, hogy lekéssük azt a közlekedési eszközt, amelyet választottunk, előre idegeskedünk rajta, hogy milyenek lesznek az útitársaink, a szálláshely vagy az időjárás, félünk a betegségektől és még annyi mindentől, ami esetleg balul üthet ki.

A székrekedés meglepő okai A székrekedés legismertebb okai között a rostokban szegény táplálkozás, a túl kevés folyadékfogyasztás, a székletvisszatartás és a mozgáshiányos életmód szerepel. Csakhogy ezeken kívül még jó néhány olyan dolog van, ami szorulást okozhat - olyasmik, amikre valószínűleg nem is gondolnánk. Kattintson !

Utazás közben pedig jönnek a soron következő problémák, leginkább a mosdókkal kapcsolatosan. Időben megtaláljuk? Milyen állapotúak lesznek? Mennyi időnk lesz igénybe venni? Hányan várnak majd rá, miközben bent vagyunk, és mennyire hallatszik ki, amit bent csinálunk? Milyen szagot hagyunk magunk után? Mi történik közben a csomagjainkkal?

A sok feszültségre okot adó kérdés már pszichésen is gátolhat minket abban, hogy kellőképpen ellazítsuk magunkat, pedig még az utazás közbeni csökkentett folyadékfogyasztást meg sem említettük. Az emberek többsége jóval kevesebbet iszik ilyenkor, hiszen nem tudják, hogy hol és mikor talál mosdót. Az pedig, hogy útközben sokszor hosszú órákon keresztül egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset mozgunk, szintén nem tesz jót a bélműködésnek.

Ha pedig messzebbre megyünk és még az időeltolódás is közbeszól, akkor a szervezetünk biológiai órája teljesen felborul, amely szintén okozhat székrekedést, akár hosszabb időn keresztül is.

A megnyugtató túlélőcsomag

Egy diszkrét tisztasági csomag összeállítása már lelkileg sokat segíthet. A tudat, hogy felkészültünk arra, hogy ne érhessenek minket túlzottan nagy meglepetések. Legyen benne toalettpapír, fertőtlenítő kendő, de vihetünk magunkkal eldobható, papírból készült WC-ülőkét és akár WC-illatosítót is.

A székrekedést megelőzhetjük sok mozgással és bőséges folyadékbevitellel
A székrekedést megelőzhetjük sok mozgással és bőséges folyadékbevitellel

A túlélőcsomagba tehetünk diszkrét csomagolású, kímélő hatású hashajtó szert, amely szintén a segítésünkre lehet a szorult pillanatokban. Tudatosítsuk magunkban, hogy a székletürítés az élet velejárója, egy természetes folyamat, nem pedig szégyellni való cselekedet, a hashajtók pedig - rendeltetésszerű használat mellett - időnként nagy segítségünkre lehetnek.

Mozogjunk, amennyit csak lehet!

A mozgás serkenti a bélműködést, ezért utazás közben mozogjunk annyit, amennyit csak lehet. Az összes pihenőidőben sétálgassunk, végezzünk néhány nyújtó vagy lazító gyakorlatot, guggoljunk néhányat. Keljünk fel az ülőhelyünkről akkor is, ha ezzel semmi más célunk nincs, csak maga a mozgás.

Amennyiben saját közlekedési eszközzel megyünk, iktassunk be minél több pihenőidőt még akkor is, ha ezzel az utazási idő hosszabbra nyúlik. Meglátjuk, hogy ezt a szervezetünk - nemcsak a bélműködésünk, de a mozgásszerveink is - meghálálja. Ha pedig tudjuk, hogy sokszor megállunk, bátran fogyaszthatunk megfelelő mennyiségű innivalót is, ami szintén a segítségünkre lehet.

Mivel a székrekedés kitarthat - vagy előjöhet - a teljes nyaralás hossza alatt, nem csak oda-vissza úton, ezért minden nap sétáljunk , mozogjunk, vagy ha tehetjük, akkor sportoljunk is. Ne csak kezeljük, hanem előzzük is meg a problémát, akár kiszámítható időben ható hashajtó készítményekkel is.

Együnk jól!

A bő folyadékfogyasztás mellett a rostban gazdag táplálkozás is fokozza a megfelelő székletürítést. A rostok ugyanis lazítják és megnövelik a béltartalom térfogatát, hogy az könnyebben tudjon áthaladni az emésztőrendszeren.

Segíthetnek a tejtermékek, a gabonák - például teljes kiőrlésű lisztekből készült péksütemények, zabkása, barna rizs -, a zöldségek, és természetesen a gyümölcsök, valamint az olajos magvak is.

Étkezéseknél próbáljunk meg igazodni az otthon már megszokott, kialakult ritmusunkhoz, mert ha ettől nagymértékben eltérünk, már önmagában is székrekedéshez vezethet. Igyekezzünk hasonló táplálékokat, nagyjából a megszokott időben elfogyasztani a teljes utazási idő alatt.

Kíméletes hashajtószerek

A tünetek enyhítésére - egyfajta végső mentsvárként - használhatunk olyan helyileg ható hashajtó szereket is, amelyek kíméletesen fokozzák a bélmozgást. Több gyógyszerforma elérhető már a piacon, akár egy márkanév alatt is, így saját igényeinknek megfelelőt választhatunk.

A tablettás kiszerelés kényelmes és diszkrét bevételt biztosít, ha pedig kúpot választunk, akkor felgyorsíthatjuk a hatást. A hashajtóknak létezik továbbá cseppformátumú változata is, amely egyéni, személyre szabott adagolást tesz lehetővé. Fontos, hogy ezeket a készítményeket mindig a betegtájékoztatókban leírtak szerint alkalmazzunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra