Profik mondják: így javíthatunk életünkön 2017-ben
A szólást ugyan mindenki ismeri, hogy az idő pénz, de a legtöbbünk mégsem szokta pontosan beosztani az életét. Szakértők szerint nem kell katonás rendben élnünk, de a rendelkezésünkre álló idő jobb kihasználása nagyot javíthat az életminőségünkön. Íme, néhány tipp a profiktól.
Baj, amitől hatszor gyorsabban öregszünk
A progéria, más néven Hutchinson-Gilford szindróma egy ritka genetikai betegség, amely az öregedés folyamatát rendkívüli módon felgyorsítja. Az öregedés első jelei már 1-2 évesen jelentkeznek a gyerekeknél, akik általában a tinédzserkort sem érhetik meg.
Alzheimer-kór: új gyógymód jöhet
A koleszterinszint csökkentésére használt sztatinok jótékony hatásúak lehetnek az Alzheimer-kór megelőzése szempontjából - ez a vélemény erősödik a kutatók körében egy új, négyszázezer emberre kiterjedő felmérés nyomán. Ugyanakkor a sztatinok megítélése évek óta megosztja a tudományos világot.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban nyugaton, délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre.Késő estére többnyire -10 és -1 fok közé hűl a levegő. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.