Ezért egészséges ruha nélkül aludni

Az embereknek viszonylag kis százaléka alszik teljesen meztelenül, pedig jobban tennék: számos egészségügyi előnye van annak, ha nem lefekvés előtt ledobjuk a pizsamát és a hálóinget.

Pihentetőbb az alvás

Alvás közben lecsökken a testünk maghőmérséklete, majd ébredéshez közeledve megemelkedik, de a hálóruhában alvás, különösen, ha túl meleg, belezavarhat ebbe a természetes ritmusba. Ha alvás közben a maghőmérsékletünk túl magas, forgolódunk, akár fel is ébredhetünk, és sokkal kevésbé lesz pihentető az alvásunk, ezért érdemes egy próbát tenni a ruha nélküli változattal.

Védi a nemzőszerveket

Ha hálóruhában vagy alsóneműben alszunk, az növeli annak az esélyét, hogy húgyúti fertőzést kapunk. Az alsónemű melegen és nedvesen tartja az altestet, ez a környezet pedig kedvez a baktériumok és mikróbák szaporodásának, az irrirált bőr pedig kevésbé ellenálló a fertőzésekkel szemben.

A hálóruhában alvás megzavarhatja testünk hőháztartását
A hálóruhában alvás megzavarhatja testünk hőháztartását

Egészségesebb a spermiumonknak

Ez különösen azok számára fontos, akik gyermeket terveznek. A herék egy meghatározott hőmérsékleten képesek maximális mennyiségű ondósejtet termelni, ez a hőmérséklet pedig egy kicsivel alacsonyabb a testhőmérsékletnél. Ha "túlmelegszenek", csökken a spermaszám (ezért sem érdemes gyermeket tervezőknek például gyakran szaunázni) - reménybeli leendő édesapáknak tehát jó ötlet lehet a pucér alvással is próbálkozni.

Az általánosan megfelelőnek tartott, elégséges alvásmennyiség nyolc óra; de vajon aki kilenc órát durmol éjszakánként, az túl sokat, aki hetet, az meg túl keveset? Cikkünkből kiderül!

Erősebb kapcsolat

Több kutatás is kimutatta, hogy azoknak a pároknak, akik meztelenül alszanak egymás mellett, élénkebb a szexuális életük, ami mindenképpen előnyös hatással van a kapcsolatra. A bőr-bőr kontaktus emellett növeli az oxitocin nevű hormon termelődését az agyban, amitől erősebb lesz a libidó, és a partner felé érzett kötödés is.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra