Állítják, csak háromszor használhatjuk törölközőnket

Bár elsőre talán túlzónak tűnhet a javaslat, tudósok azonban igen meggyőző, egyben gyomorforgató indokokkal szolgálnak arra, miért érdemes minden harmadik használat után kimosnunk a törölközőnket.

A törölközők alapvetően a mindennapi tisztálkodási rutinunk kulcsfontosságú eszközei, mégis több kárt okozhatnak, mint amennyit segítenek - írja a dailymail.co.uk . A veszélyt az okozza, hogy ezek az elsőre ártalmatlannak tűnő fürdőszobai tárgyak menedékhelyül szolgálnak számos nemkívánatos élőlény számára, a kórokozók pedig idővel szaporodni kezdenek a törölköző nyirkos, meleg szövetén.

Egy korábbi kutatás szerint a törölközők lehetnek lakásunk legveszélyesebb és legaktívabb baktériumterjesztői. Részletek itt.

Barátságos környezet

A baktériumok és gombák azért érzik annyira otthonosan magukat ott, mert a létezésükhöz szükséges feltételek mindegyike rendelkezésre áll: van víz, kellemes hőmérséklet, oxigén, semleges pH-érték , sőt, még némi tápanyag is a szálak között lerakódó elhalt hámsejtekben, fekáliában és vizeletben.

Az emberi test szintén rendelkezik ezekkel az ideális kondíciókkal, ezért a szervezetünk baktériumok egész ármádiájának ad otthont életünk során. Miközben pedig mi a törölközőnket használjuk, annak nedves, meleg felületére rengeteg mikróba jut át a bőrünk felszínéről.

A szakértő szerint három használat után ki kell mosni a törölközőket
A szakértő szerint három használat után ki kell mosni a törölközőket

Nehéz ugyanakkor megítélni, hogy a törölközőn megtelepedő albérlők valójában mennyire ártalmasak. A legtöbb otthonunkban élő kórokozó ugyanis egyáltalán nem az.

Azok számára viszont, akik megosztják valaki mással is a törölközőjüket, sokkal magasabb a kockázat. Ez azért van, mert ők olyan organizmusokkal is kapcsolatba kerülhetnek, amelyeket a szervezetük addig nem hordozott. Ilyen például a Staphylococcus aureus baktérium, amely fertőzést okozva számos probléma kialakulásához vezethet.

Irány a szennyes!

Philip Tierno mikrobiológus-patológus, higiéniai szakértő azt javasolja, mossuk ki a törölközőnket minden harmadik használat után, hogy elkerüljük a fertőzéseket. "Legyünk körültekintőek és óvatosak! Ha a törölközőnk már szagot áraszt, akkor mikrobák tenyésznek rajta, ezért érdemes a mosógépbe tennünk" - hívja fel a figyelmet a New York Egyetem Orvostudományi Karának professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!