Mikortól hivatalos a terhesség?

Mikortól számít valaki hivatalosan várandósnak? Szabad-e kávét inni vagy körmöt lakkozni terhesség alatt? Mit kell tudni az első trimeszterben sokaknál jelentkező vérezgetésről? Szülész-nőgyógyászokat kérdeztünk a terhességgel kapcsolatos tévhitekről.

Nincs nő, akiben ne merülne fel ezer kérdés, kétely, amikor kiderül, hogy gyereket vár. Ezek némelyike teljesen átlagos – mindenki őrlődik rajta –, míg akadnak, amelyek teljesen rossz irányba viszik a kismama gondolatait. Ilyenkor nem árt tisztában lenni vele, hogy melyek a tévhitek, fals információk.

1. tévhit: „A terhességet onnantól számítják, hogy megtermékenyül a petesejt.”

Sokan tanácstalanok, hogy valójában mikor kezdődött a terhességük, mert – teljesen természetes módon – nem tudják napra pontosan belőni a fogantatás időpontját. Éppen ezért hivatalosan mindig az utolsó vérzés első napjától indul a terminus. „Ha, mondjuk, éppen középidőben, a 12-14. nap tájékán termékenyült meg a petesejt, akkor a terhesség valójában két héttel rövidebb a hivatalosan meghatározott terminusnál, de ennek a gyakorlatban nem igazán van jelentősége” – magyarázta dr. Zsolnai Csaba szülész-nőgyógyász.

Ahhoz tehát, hogy valaki tudja, hányadik hétben jár, elég, ha visszaemlékszik, mikor menstruált utoljára. „Persze, az is fontos szempont, hogy kinek hány napos a ciklusa. Ha valakinél eltér a 28 napostól, akkor a terminus napja is annyival változik majd” – tette hozzá dr. Tekse István szülész-nőgyógyász. Szabálytalan ciklus esetén sem kell aggódni, ugyanis az első 12 hétben a korai ultrahangok alapján biztosan ki fog derülni, hány hetes a terhesség.

2. tévhit: „Egy egészséges terhesség pontosan 40 hétig tart.”

Részben éppen a fent említett terminusszámítási mód miatt nem lehet ezt kijelenteni. „A nők nagy része – főleg az először szülők – túlhordja a babát. De szabályos menstruációs ciklus mellett is simán belefér akár egy hét csúszás is” – magyarázta dr. Tekse István.

„A szüléseknek mindössze 5 százaléka zajlik aznap, amikorra a kismama ki van írva. Fontos tudni, hogy a 38. héten bekövetkező szülés ugyanúgy egészséges, és időben történik, mint a 41. héten lezajló” – mondta dr. Zsolnai Csaba. Vagyis betöltött 37. hét után – ezelőtt koraszülésről beszélhetünk – felesleges azon aggódni, hogy nem jön-e túl korán a baba.

terhes nő orvosnál
A szülések csupán igen kis százaléka történik azon a napon, amikorra a kismamát kiírták

3. tévhit: „Ha valaki terhes, akkor mindig elmarad a menstruációja. / Ha valaki menstruál, biztos nem lehet terhes.”

Ezek az állítások az esetek többségében igaznak bizonyulnak, de persze akadnak ritka kivételek. Dr. Tekse István praxisában is volt rá példa, hogy valaki a terhessége alatt szabályosan menstruált. Ilyenkor a vérzés mennyisége kevesebb, mint normál esetben, de létező jelenségről van szó. „Ráadásul az első hónapokban - a koraterhesek 60-70 százalékánál - előfordulhat kisebb vérezgetés, barna folyás, váladékozás, ami nem keverendő össze a menstruációval” – mondta a szakember. Ennek ellenére nem szabad elbagatellizálni, érdemes azonnal egyeztetni a terhesgondozást végző orvossal a továbbiakról – általában különféle terápiákkal, gyógyszerekkel megoldható a helyzet.

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

A C-vitamin tényleg gyógyítja a rákot?

„A vérzés intő jel, amelyet a terhesség alatt végig komolyan kell venni: a 12. hét előtt és után is – ekkor már jelezhet akár méhlepény-rendellenességet is” – figyelmeztetett az alapvető óvatosságra dr. Zsolnai Csaba.

4. tévhit: ”Terhesen soha, semmilyen esetben ne szedj gyógyszert, mert baja lesz a babának!”

Az általunk megkérdezett szülész-nőgyógyászok egyetértenek abban, hogy amíg elkerülhető és nem feltétlenül szükséges, addig a kismama ne szedjen gyógyszert. De van, amikor elengedhetetlen. „A várandósság során is jelentkezhetnek olyan betegségek, amelyek gyógyszeres kezelést igényelnek, ellenkező esetben fennáll az esélye, hogy károsodik a magzat vagy elvetél a kismama” – magyarázta dr. Tekse István.

„Az első 12 hét a legkritikusabb: ekkor alakulnak ki a baba szervrendszerei. Ilyenkor feleslegesen – például egy könnyű fejfájásra – nem ajánlott gyógyszert szedni. Amennyiben viszont indokolt, a kismama mindenképpen egyeztessen az orvossal, hogy olyan hatóanyagú készítményt válasszanak, amely - jelenlegi tudásunk szerint - nem befolyásolja negatívan a terhesség fejlődését, kimenetelét” – hangsúlyozta dr. Zsolnai Csaba. A kezeletlen, magas láz, vagy a hányással járó migrénes fejfájás például nem kedvez sem a várandós nőnek, sem a babának. Mint dr. Zsolnai mondta, bizonyos esetekben – például pajzsmirigybetegeknél – a várandósság ideje alatt is szedni kell a szinten tartó gyógyszereket, mert ha a beteg abbahagyja, akkor éppen ezzel befolyásolhatja károsan magzata fejlődését.

5. tévhit: „Toxoplazmafertőzést csak a macskától lehet elkapni. Ha van macskád, veszélyben vagy, szabadulj meg tőle!”

Első körben érdemes leszögezni, hogy toxoplazmózist – amelyet egysejtű parazita okoz – nem csak fertőzött macskaürülékkel érintkezve lehet elkapni. „Kicsi az esély rá, hogy valaki évek óta macskát tart, és pont terhesen fertőződik meg. De érdemes figyelni rá, mert a toxoplazmózis nagyon veszélyes: nincsenek markáns tünetei, a terhességet viszont – főleg az első harmadban – veszélyezteti” – magyarázta dr. Zsolnai Csaba. A méhlepényen átjutva megfertőzheti a magzatot: a többi között agyvelő-gyulladást, vetélést vagy akár halvaszületést is okozhat. Mivel a toxoplazmózis nyers hússal is terjed, a kismamáknak javasolt várandósságuk idejére felfüggeszteniük például a sushi és a tatárbifsztek fogyasztását.

A toxoplazmafertőzést ma már korszerűen lehet szűrni, és ha valaki egyszer átesett rajta, egész életére védett lesz. „Aki viszont fogékony rá – és erről tud is –, annak a várandóssága alatt rendszeresen ellenőriztetnie kell magát” – tette hozzá dr. Tekse István. Annál is inkább, mert ha kiderül a fertőzés, azonnal lépni kell. Szerencsére a kezelés – az időben felfedezett, nem a terhesség legelején bekövetkezett toxoplazmózis esetében – viszonylag egyszerűen, antibiotikummal megoldható.

6. tévhit: „Terhesség alatt tilos a hajfestés és a körömlakkozás, mert a bőrbe be-/felszívódó anyagok károsítják a magzatot.”

Nem az alkalmankénti hajfestéssel és körömlakkozással van gond a szakemberek szerint – és nem is a bennük található kémiai anyagok felszívódása problémás. „Vannak olyan biotermékek, amelyek a terhesség alatt is nyugodtan használhatók, ezeket érdemes szakemberrel felvitetni a hajra, körömre, mert ők tudják, mi nem káros ilyenkor” – magyarázta dr. Tekse István. Mint mindenre, erre is érdemes a 12. hétig kiemelten ügyelni. Peteérési kalkulátor
Kalkulátorunk segítségével kiszámolhatod, mely napokon vagy fogamzóképes, illetve az esetleges terhességet mikor lehetséges kimutatni.

„Hajfestéskor és körömlakkozáskor szellőztetni kell, hogy a kismama nehogy töményen beszívja a felszabaduló gőzöket” – tanácsolta dr. Zsolnai Csaba. Mint mondta, akik hajfestékekkel, oldószerekkel dolgoznak, egészen más kategóriába tartoznak. Ők fokozottan veszélyeztetettek. „Az egész nap belélegzett szerves oldószerek, vegyi gőzök komoly fejlődési rendellenességet okozhatnak a magzatnál. Sajnos nekem volt is egy ilyen eset a praxisomban” – hívta fel a figyelmet a veszélyre dr. Zsolnai. Aki terhesen ilyen környezetben dolgozik, és nem tud védekezni a káros hatások ellen, mindenképpen mérlegelje, hogy érdemes-e kockáztatnia.

7. tévhit: „A terhességi cukorbetegség attól alakul ki, ha valaki sok cukrot eszik.”

A kismamáknak sem kell teljesen lemondaniuk a mértékkel fogyasztott cukorról, ugyanis elsősorban nem ez okozza a terhességi diabéteszt. „Bárkinél kialakulhat, minden előjel nélkül. A klasszikus terhességi cukorbetegség olyan anyagcsere-szabályozási eltérés, amely a szüléssel a legtöbb nőnél eltűnik. Akinél viszont jelentkezett, annál később nagyobb valószínűséggel alakul ki időskori, kettes típusú diabétesz” – magyarázta dr. Zsolnai Csaba. (Gesztációs diabétesz akkor lép fel, amikor a megnövekedett inzulinigényt már nem tudja fedezni a hasnyálmirigy inzulintermelése.) Az elmúlt évtizedekben a terhesgondozási protokoll részeként, a 24-26. héten kerül sor a cukorterheléses vizsgálatra. Ilyenkor összevetik az éhgyomorra mért vércukorszintet a 75 gramm glükózt tartalmazó oldat elfogyasztása utáni szinttel (két órával később).

„Terhesen érdemes fokozottan ügyelni az egészséges táplálkozásra: kerülni a fehér cukros, finomított lisztes ételeket, mert a genetikai tényezők is hajlamosíthatnak terhességi diabétesz kialakulására” – hívta fel a figyelmet egy lehetséges problémára dr. Tekse István. Ha valaki várandósan hetente elmajszol egy kis gumicukrot, abból nem lesz baj, de ha mindennap szénhidrátbombával terheli a szervezetét – mondván, hogy ilyenkor mindent lehet, nem von meg magától semmit, amit a „baba megkíván”, vagy „kettő helyett eszik” –, akkor komoly egészségügyi kockázatoknak teszi ki magát.

8. tévhit: „Bizonyos ételek, összetevők vetélést okozhatnak: ilyen a kávé, a fahéj, a fűszeres ételek.”

Aki egy laza kávéval indítja a napot, nyugodtan tegye terhesen is – kivéve, ha magas a vérnyomása. Szakemberek szerint a mértékkel fogyasztott ételek, italok, fűszerek nem vezetnek vetéléshez. ”A tonikban lévő kinin elméletileg méhtestkontrakciókat okozhat. De amennyi kinint a kismama egy-két pohár tonikkal elfogyaszt, annyi biztos nem vezet méh-összehúzódásokhoz” – említett egy hasonló példát dr. Tekse István. A lényeg: mindenben mértéket kell tartani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +21 °C

Napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, de a középső országrészben egy összeáramlási zóna mentén, valamint a déli és keleti határvidéken időnként több lehet a gomolyfelhő. Ezeken a tájakon előfordulhat néhol felhőszakadással kísért zápor, esetleg zivatar, de az ország döntő részén nem valószínű csapadék. Az északi, északkeleti irányú szelet a Dunántúl északi, északnyugati részén és keleten továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, északkeleten erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, az Alföld déli részén a melegebb. Késő estére 20 és 29 fok közé hűl le a levegő. Néhol heves széllőkések, zivatar, felhőszakadás lehet.