- Egy svéd kutatás szerint a gyulladáscsökkentő étrendet követő időseknél ritkábban alakult ki demencia.
- Az előnyök még azoknál is megfigyelhetők voltak, akiknél az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó biomarkerek magas kockázatot jeleztek.
- A kutatók szerint a zöldségekben, gyümölcsökben, hüvelyesekben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étrend támogathatja az agy egészségét.
Újabb bizonyítékok láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy az egészséges táplálkozás az agyra is hatással van. A JAMA Network Open folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyulladáscsökkentő étrend fontos szerepet játszhat a demencia kockázatának csökkentésében, még azoknál is, akik biológiai szempontból fokozott veszélynek vannak kitéve.
A vizsgálathoz több mint 1800, 60 év feletti svéd felnőttet követett nyomon, akik a kutatás kezdetekor még nem szenvedtek demenciában. A résztvevők táplálkozását hat éven át részletes kérdőívek segítségével értékelték, emellett három olyan vérbiomarker szintjét is mérték, amelyek összefüggésben állnak az Alzheimer-kórral és más agyi károsodásokkal. A kutatók ezt követően akár 15 éven át figyelték a résztvevőket, hogy kiderüljön, kinél alakul ki demencia. Ez idő alatt 240 embernél diagnosztizálták a betegséget.
Az eredmények szerint azoknál, akiknek étrendje kevésbé volt gyulladáskeltő, ritkábban alakult ki demencia. Ez még azokban az esetekben is igaznak bizonyult, akiknek vérvizsgálati eredményei alapján magasabb volt a biológiai kockázatuk.
Mi a gyulladáscsökkentő étrend, és mit érdemes enni?
Ahogy Dr. Leana Wen sürgősségi orvos sürgősségi orvos magyarázta a CNN-nek, nincs egyetlen "hivatalos" gyulladáscsökkentő étrend. A kifejezés inkább olyan táplálkozási szokásokat jelöl, amely alacsonyabb krónikus gyulladásszinttel jár együtt a szervezetben. Mint mondta, ebben a kutatásban a résztvevőknek nem kellett meghatározott étrendet követniük, hanem kérdőívet kellett kitölteniük az étkezési szokásaikról, és ez alapján számították ki a táplálkozási minták gyulladáskeltő potenciálját.
Azok étrendjét tekintették kevésbé gyulladáskeltőnek, akik több zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvat, hüvelyest és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztottak, miközben kevesebb cukrozott italt, ultrafeldolgozott élelmiszert és vörös húst ettek. Ez sok ponton átfed a mediterrán étrenddel, amely szintén a gyümölcsök, zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, halak, az olívaolaj és más egészséges zsiradékok fogyasztását hangsúlyozza
- magyarázta.
A legfontosabb tanulság szerinte nem az, hogy mindenki számára létezik egyetlen ideális étrend. Sokkal inkább az, hogy a teljes értékű, minimálisan feldolgozott élelmiszerekre épülő táplálkozás, valamint az ultrafeldolgozott termékek fogyasztásának korlátozása a szervezet számos területére, köztük az agyműködésre is kedvezően hat.
Ahogy Wen magyarázta, a kutatásnak voltak korlátai. Ez ugyanis megfigyeléses vizsgálat volt, ami azt jelenti, hogy nem bizonyítja ok-okozati kapcsolatként, hogy az étrend megelőzte a demencia kialakulását. A kutatók azt figyelték meg, hogy az emberek mit ettek, és mi történt velük az évek során, de nem osztották őket véletlenszerűen különböző étrendi csoportokba."
Ráadásul a résztvevők önbevallás alapján számoltak be étrendjükről, az emlékezetük pedig nem mindig lehetett teljesen pontos. Emellett a vizsgálatot idős svéd felnőttek körében végezték, ezért az eredmények nem feltétlenül alkalmazhatók ugyanígy más népességekre, eltérő étrendi, életmódbeli vagy genetikai háttér mellett.
Dr. Leana Wen azt is hangsúlyozta, hogy a kockázati tényezők megléte nem jelenti azt, hogy valakinél biztosan kialakul a demencia. „Ennek ellenére ez egy magas színvonalú kutatás, amely hosszú éveken át követte a résztvevőket. Üzenete biztató: érdemes odafigyelni azokra a kockázati tényezőkre, amelyeken változtatni tudunk. Az életkorunkat vagy a génjeinket nem módosíthatjuk, de dönthetünk úgy, hogy olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek erősítik az egészségünket” – mondta a sürgősségi orvos.
Milyen életmódbeli szokások csökkenthetik a demencia kockázatát?
Wen szerint az étrend mellett számos egyéb módon is csökkenthetjük a demencia kockázatát:
- Rendszeres testmozgás.
- A vérnyomás, a koleszterinszint és a cukorbetegség megfelelő kontrollja is, "hiszen az egészséges agyműködéshez egészséges erekre van szükség".
- A dohányzás abbahagyása, a mérsékelt alkoholfogyasztás, és a megfelelő mennyiségű alvás.
- A társas kapcsolatok ápolása és a szellemi aktivitás fenntartása. A családdal és barátokkal töltött idő, a közösségi programok, a munka, az önkéntesség, a hobbik és az új készségek elsajátítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az agy aktív maradjon.
Nemcsak az agyat védi: további előnyökkel jár a gyulladáscsökkentő étrend
Még ha a jövőbeni kutatások azt is mutatnák, hogy a demenciára gyakorolt hatás kisebb, mint amit ez a tanulmány sugall, az ilyen jellegű táplálkozás akkor is számos más egészségügyi előnnyel járhat.
„Ilyen például a szívbetegségek, a stroke, a 2-es típusú cukorbetegség és egyes daganatos betegségek alacsonyabb kockázata. Emellett segíthetik az egészséges testsúly és anyagcsere fenntartását is” – magyarázta Dr. Wen. Hangsúlyozta, hogy nem egyetlen "szuperélelmiszerben" kell látni a megoldást, hanem a mindennapi étkezési szokásokban.
Az apró, tartós változtatások idővel összeadódnak. Ilyen lehet például több zöldség és teljes kiőrlésű gabona fogyasztása, az ultrafeldolgozott nassolnivalók helyett gyümölcsök vagy olajos magvak választása, illetve a cukros italok vízre cserélése.