- Az ajánlott napi vízbevitel korcsoportonként változik.
- A teljes vízbevitelbe nemcsak az ivóvíz, hanem az ételek és más italok víztartalma is beleszámít.
- A túl kevés és a túl sok folyadék fogyasztása is egészségügyi kockázatot jelenthet.
A megfelelő folyadékbevitel alapvető feltétel szervezetünk egészséges működéséhez. A víz részt vesz a testhőmérséklet szabályozásában, segíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, valamint a salakanyagok kiválasztását. Fontos szerepet játszik az emésztésben, az ízületek megfelelő működésében és a sejtek közötti egyensúly fenntartásában is. Ha nem pótoljuk az elveszített folyadékot, szervezetünk kiszáradhat, ami kezdetben szomjúságot, fejfájást és fáradtságot okozhat, súlyosabb esetben pedig veszélyeztethet a keringést és más létfontosságú folyamatokat.
Mennyi vizet ajánlott inni naponta életkor szerint?
A napi folyadékszükséglet nem mindenkinél azonos: a többi között függ az életkortól, a testmérettől, a fizikai aktivitástól és a környezeti hőmérséklettől is. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2010-ben közzétett tudományos állásfoglalása korcsoportonként határozza meg a megfelelőnek tekinthető napi teljes vízbevitelt. Ezek az értékek egészséges emberekre, mérsékelt környezeti hőmérséklet és átlagos fizikai aktivitás mellett érvényesek.
Napi ajánlott vízbevitel korcsoportonként
| 0-6 hónapos csecsemők | 100-190 milliliter/testsúlykilogramm |
| 6-12 hónapos csecsemők | 800-1000 ml |
| 1-2 éves gyermekek | 1100-1200 ml |
| 2-3 éves gyermekek | 1300 ml |
| 4-8 éves gyermekek | 1600 ml |
| 9-13 éves lányok | 1900 ml |
| 9-13 éves fiúk | 2100 ml |
| 14 éves kor feletti lányok és nők | 2000 ml |
| 14 éves kor feletti fiúk és férfiak | 2500 ml |
| várandós nők | 2300 ml |
| szoptató kismamák | 2700 ml |
Forrás: Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság
Fontos különbséget tenni a vízbevitel és a ténylegesen elfogyasztott víz mennyisége között. Az EFSA ajánlása ugyanis nem kizárólag az ivással bevitt folyadékot veszi számításba: a teljes vízbevitelbe az italok és az ételek víztartalma egyaránt beleszámít. Vagyis a fenti mennyiségek nem azt jelentik, hogy ennyi tiszta vizet kell mindennap meginnunk.
Mit jelent a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőkre vonatkozó ajánlás?
A legkisebbek esetében az EFSA testtömegkilogrammonként 100-190 milliliter teljes vízbevitelt tart megfelelőnek. Ez azt jelenti, hogy például egy 5 kilogrammos csecsemő esetében napi 500-950 milliliter vízzel számolhatunk. Ez a mennyiség azonban nem külön elfogyasztandó vizet jelent: a csecsemő folyadékszükségletét ebben az életkorban az anyatej vagy a megfelelően elkészített tápszer fedezi. Egészséges, megfelelően táplált, hat hónapnál fiatalabb babának általában nem szükséges külön vizet adni, még meleg időben sem. Az anyatej összetétele a baba folyadékigényéhez is alkalmazkodik. A tápszerhez pedig mindig az előírt mennyiségű vizet kell használni. A hozzátáplálás megkezdésével, körülbelül hat hónapos kortól már kínálhatunk a babának kis mennyiségű vizet is az étkezések mellé, miközben az anyatej vagy a tápszer továbbra is fontos folyadékforrás marad.
Mi történik, ha túl kevés vagy túl sok vizet iszunk?
A folyadékháztartás egyensúlya nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Nemcsak az okozhat problémát, ha tartósan keveset iszunk, hanem az is, ha túlzásba visszük a vízfogyasztást.
- Túl alacsony folyadékbevitel: ha a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit felvesz, kiszáradás, vagyis dehidratáció alakulhat ki. Ennek kezdeti tünetei közé tartozik a szomjúság, a szájszárazság, a fejfájás, a fáradtság és a szédülés. A vizelet mennyisége csökkenhet, színe pedig sötétebbé, koncentráltabbá válhat. Súlyosabb folyadékhiány esetén a vérkeringés is károsodhat, csökkenhet a vérnyomás, és a vesék működése is veszélybe kerülhet. Különösen oda kell figyelni a csecsemőkre és az idősebb emberekre, akiknél nagyobb a kiszáradás kockázata. Előbbiek még nem tudják jelezni a szomjúságukat, utóbbiaknál pedig az életkor előrehaladtával csökkenhet a szomjúságérzet.
- Túl magas folyadékbevitel: a túlzott folyadékbevitel sem veszélytelen. Ha rövid idő alatt nagyon sok vizet iszunk, előfordulhat, hogy a vesék nem tudják elég gyorsan kiválasztani a felesleget. Ilyenkor a vér nátriumkoncentrációja a túlzott hígulás miatt veszélyesen alacsonyra csökkenhet. Ezt az állapotot hiponatrémiának nevezik. Ilyenkor a sejtekbe víz áramolhat, ami azok megduzzadásához vezethet. Különösen veszélyes, ha ez az agysejteket érinti. A vízmérgezésnek is nevezett állapot kezdetben hányingert, hányást, fejfájást és izomgyengeséget okozhat, súlyos esetben azonban zavartság, görcsroham, eszméletvesztés, sőt életveszélyes állapot is kialakulhat. A kockázat különösen nagy lehet például hosszútávú sportolás során, ha valaki jelentős mennyiségű folyadékot fogyaszt rövid idő alatt, de bizonyos vese-, szív- és májbetegségek, illetve egyes gyógyszerek is növelhetik a veszélyt.
A lényeg tehát nem az, hogy mindenáron minél több vizet igyunk, hanem az, hogy a folyadékbevitelt a szervezetünk szükségleteihez igazítsuk. A napi ajánlások jó támpontot adnak, de meleg időben, lázas betegség, hányás, hasmenés vagy fokozott fizikai aktivitás esetén a megszokottnál több folyadékra lehet szükség. Bizonyos betegségekben viszont az orvos folyadékbevitel-korlátozást is előírhat.
Mivel érdemes fedezni a napi folyadékszükségletet?
A napi folyadékbevitel legnagyobb részét érdemes vízzel fedezni. Magyarországon erre a jó minőségű csapvíz és az ásványvíz egyaránt megfelelő választás. A szénsavas víz is ugyanolyan jól hidratál, mint a szénsavmentes, így elsősorban ízlés kérdése, melyiket részesítjük előnyben.
A víz mellett más italok és ételek is hozzájárulnak a napi folyadékszükséglet fedezéséhez. A cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcs- és gyógynövényteák például jó alternatívát jelenthetnek azoknak, akik változatosabbá tennék a folyadékbevitelüket. A fekete és a zöld tea, valamint a kávé szintén beleszámít a napi folyadékmennyiségbe. Mérsékelt fogyasztásuk nem okoz olyan mértékű folyadékvesztést, amely miatt ne számíthatnánk rájuk a hidratálás részeként, a koffeinbevitelre azonban érdemes odafigyelni.
A tej és a hozzáadott cukor nélküli növényi italok szintén tartalmaznak vizet, emellett értékes tápanyagokat is biztosítanak. A levesek, különösen a zöldséglevesek, ugyancsak segíthetnek a folyadékpótlásban. Ételeink közül a magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például az uborka, a paradicsom, a görögdinnye és a narancs is hozzájárulnak a napi vízbevitelhez.