Másnaposság: mit tegyünk és mit ne?

Szinte mindenkinek van valamilyen "jól bevált" módszere a másnaposság enyhítésére. Azonban a szájhagyomány útján terjedő megoldások között bőven akad olyan is, amely nemcsak hatástalan, hanem esetleg még ronthat is a helyzeten.

Az alkohol irritálja a gyomor nyálkahártyáját, ez okozza az émelygést, a hányingert és a gyomorfájást, amit másnaposan érzünk. Emellett reakcióra készteti az agyunknak azt a részét, ami azért felelős, hogy érzékelje, ha valamilyen méreganyag kerül a véráramunkba - ez szintén hányingerre, hányásra ösztönözheti a szervezetet, hogy távozzanak a testből a toxinok. Az alkoholos italok gyártása során ráadásul úgynevezett kongener vegyületek keletkeznek, amelyek fokozzák a másnaposság tüneteit.

Sörre bor, bármikor. Valóban így van? A válaszért kattintson ide!

A sötétebb színű szeszes italokban nagyobb mennyiségben fordulnak elő kongenerek, ezért is van az, hogy azok, akik világosabb színű italt, például vodkát isznak, kevésbé lesznek másnaposak, mint azok, akik mondjuk bourbont, aminek kifejezetten magas a kongener-tartalma. Ezt az állítást egy 2010-ben készült kutatás eredményei is megerősítették. Szintén fokozza a másnaposságot, hogy az alkohol dehidratál és a normál alvási ritmust is megzavarja.

másnaposság, macskajaj, alkohol, alkoholfogyasztás, dehidratáció,
Igyunk minél több vizet, valamint pótoljuk a cukrot és az ásványi anyagokat. Fotó: 123rf

Mivel enyhíthetünk a másnaposságon?

Ha reggel macskajajjal ébredünk, nagyon fontos, hogy együnk valamit, mielőtt elindulnánk otthonról, mert ez csökkentheti a gyomornyálkahártya irritácóját. Emellett lassítja az alkohol felszívódását, így több ideje az enzimjeinknek a szeszes ital lebontására. (Ha alkoholizálás előtt, illetve közben eszünk, az is jó ötlet, mert így is lassítjuk az alkohol felszívódását.)

Az evés abban is segít, hogy pótoljuk a cukrot, a vitaminokat és az ásványi anyagokat. Emellett az étel energiát ad a szervezetnek - pontosabban a májnak - ahhoz, hogy feldolgozza és eltávolítsa az alkoholt. Kerüljön a tányérunkra fehérje, zsír és szénhidrát is: jó ötlet például a rántotta, az avokádós pirítós vagy egy adag zabkása friss gyümölcsökkel és olajos magvakkal.

Ha italozunk, érdemes követni az 1:1 szabályt is, vagyis minden alkoholos ital után igyunk meg egy pohár vizet is. Ez a dehidratációt nem mindig szünteti meg, de a másnapot elviselhetőbbé teheti. Nagyon fontos, hogy minél több vizet igyunk másnaposan is. Ilyenkor jó ötlet lehet valami olyan ital is, amiben elektrolitok vannak, ez segíthet felvenni a harcot a fejfájással is. Jól jöhet egy kis húsleves, vagy valamilyen sósabb zöldséglé, például paradicsomlé is.

Ha tehetjük, másnaposan aludjunk minél többet, mert az alvás az egyik legjobb gyógyír a macskajajra. A tüneteket ugyanis sokszor épp az alkohol által kiváltott alváshiány miatt érezzük rosszabbnak. Ha másnaposan eleget tudunk aludni, az segít elkerülni, hogy "harmadnaposak" legyünk.

Ezekkel csak rontunk a helyzeten

A gyorsételek, és a zsíros vagy nagyon cukros fogások kerülendők, mert tovább terhelik az egyébként éppen eléggé igénybe vett gyomrunkat. A különféle, kifejezetten másnaposságra ajánlott pirulák, táplálékkiegészítők használatát sem javasolják a szakemberek, mivel nincs értékelhető tudományos bizonyíték a hatékonyságukra. Ezek helyett inkább valamilyen elektrolitos italra költsük a pénzünket, vagy egy egészséges reggelire. Érdemes elfelejteni a "kutyaharapást szőrével" módszert, illetve a "gyógysört" is.

Az az elv, hogy a másnaposságra egy kevés alkohol ébredés után még jót is tehet, azon alapszik, hogy így mérsékelni tudjuk az alkoholelvonással járó tüneteket. Ez egy alkoholista esetében akár még működhetne is, de általánosságban a plusz alkoholbevitel csak még jobban fokozza a dehidratáltságot. Az újabb adag méreganyag ráadásul elnyújtja a másnaposságot , mivel plusz terhet ró a májunkra és az anyagcserénkre.

Sokan gondolják úgy, hogy a másnapossággal járó fejfájás és erőtlenség kiküszöbölésére egy erős kávé a jó megoldás. Ez azonban szintén csak a macskajajt hosszabbítja meg, ugyanis a kávéban található koffein vízhajtó hatású, tehát dehidratálja a szervezetet. A dehidratáció pedig a másnaposság egyik alapvető oka.

Azoknak, akik pedig úgy gondolják, hogy egy lendületes edzés segíthet, mert ilyenkor "kiizzadjuk az alkoholt", szintén van egy rossz hírünk. Az alkoholt nem lehet kiizzadni, mivel a májnak kell feldolgoznia. A másnapos edzés valójában csak a sérülések esélyét növeli meg, az izzadás pedig a további folyadékvesztés miatt szintén csak ronthat a tüneteken.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!