Életmód
Relax
Számokba fojtott életek. Miért zavar a korunk?
Van, aki letagad belőle, van, aki hozzáad, és olyan is van, aki egyszerűen nem vesz róla tudomást. Akárhogy is viszonyulunk az életkorunkhoz, tudomásul kell vennünk, hogy alapjaiban határozza meg a mindennapjainkat, a cselekedeteinket. Az önazonosságunk, vagyis az identitásunk szerves részét alkotja, akár tetszik, akár nem.
Hogyan lehet új barátokat szerezni?
Kevés dologban értenek egyet annyira a szakértők, mint abban, hogy a barátság jót tesz az ember egészségének, mivel csökkenti a stresszt és a magas vérnyomást, valamint a depresszió kialakulásának esélyét. S mindez nagyrészt annak köszönhetően, hogy az ember tudja, van akire számíthat.
Álmatlanság: a cigi nem lazít, hanem stimulál
Azt jól tudjuk, hogy a pihentető alvásnak milyen nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében, illetve abban, hogy fizikailag és szellemileg a legjobbat tudjuk nyújtani. Azonban az emberek nagy részének nem jut elegendő alvás. Mi minden állhat ennek hátterében, és mit tehetünk a probléma ellen?
A kíváncsiságunk miatt megyünk bele a fájdalmas helyzetekbe
A kíváncsiságunk az egyik legkomolyabb motiváló erő, mely arra hajszol minket, hogy új felfedezéseket tegyünk és új élményeket tapasztaljunk meg. Egy nemrég publikált kutatás szerint azonban a kíváncsiság miatt még akkor is belemegyünk az újdonságok megtapasztalásába, ha tudjuk, hogy annak negatív következményei lesznek.
Hogyan kérjünk jól bocsánatot
Az biztos, hogy az egyik legnehezebb dolog a világon a bocsánatkérés. Amellett, hogy nehezen veszi rá magát az ember, az sem mindegy, hogyan csinálja. Egy kutatócsoport most megvizsgálta az emberi pszichét, hogy rájöjjenek, mi a legtökéletesebb módja a bocsánatkérésnek.
Rossz szokások, amelyek miatt folyton fáradtak vagyunk
Ha valaki keveset alszik, természetesen fáradtabbnak fogja érezni magát, és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén, a magánéletében is morcosabb lesz. De mi van azokkal, akik végigalusszák az éjszakát, mégis kimerültnek érzik magukat?
Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.