Kávé: összezavarja a biológiai óránkat

A Science Translation Medicine tanulmánya kimutatta, hogy a koffein több mint stimuláns és valóban lelassítja a szervezet belső óráját.

Egy három órával a lefekvés előtt megivott dupla eszpresszó mintegy 40 perccel késlelteti az alvási hormon, a melatonin termelését, ami tovább nehezíti az elalvást.

A kutatást végzők egyike, Dr. John O'Neill a Cambridge-i Medical Research Council's Laboratory of Molecular Biology munkatársa a BBC News-nak úgy nyilatkozott: rossz ötlet fáradtság ellen kávét inni este és éjjel, mert az adott pillanatban segít ugyan ébren maradni, de hatására később nehezebben fogunk tudni elaludni és nem tudunk eleget pihenni.

A kávé lassítja az elalvást

Évszázadok óta fogyasztjuk különféle formában az 1,3,7-trimetil-xantint - azaz, ha valakinek így nem ismerős, a koffeint - és a vele rokon vegyületeket. Mára a legelterjedtebb pszichoaktív anyaggá lépett elő, milliárdok étrendjének része nap, mint nap. Cikkünkből minden kiderül , amit érdemes tudni róla. A kutatás során sejteket tenyésztettek koffeintartalmú közegben, amely megmutatta, hogy a koffein képes megváltoztatni a kémiai óra működését minden egyes emberi sejtben. Másfél hónapos kísérletsorozat után a kutatók kimutatták, hogy egy esti koffeindózis negyven perccel lassítja le a test óráját.

Dr. O'Neill szerint az eredmények segíthetnek kezelni egyes jet lag kezelésében - tette hozzá.

Prof. Derk-Jan Dijk, a University of Surrey munkatársa úgy nyilatkozott a BBC-nek: „az egyes emberek különböznek egymástól a koffeinérzékenységüket tekintve. Ha a kávéivók problémákat tapasztalnak elalvásnál, akkor próbálják meg kihagyni a délutáni és esti kávét.”

Hozzátette, hogy az emberek túl gyakran gondolják azt, hogy a testük rabszolga", melyet programozni lehet a korai vagy késői ébredésre. A koffeinbevitel és az erős mesterséges fény okolható a késő esti elalvás miatt – mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?