Furcsa, de remek módszer a nátha ellen

A napi hat óránál kevesebbet alvókat könnyebben ledönti a lábáról a nátha. A rendszeres mozgás, egészséges táplálkozás és vitaminpótlás mellé a kutatók napi minimum hét óra alvást javasolnak, hogy elkerüljük a betegségeket.

A 164 felnőtt bevonásával zajlott vizsgálatból kiderült, hogy napi hat óra alvás mellett a 18 és 55 év közötti résztvevők gyakrabban lettek náthásak, mint azok, akik napi hét órát töltöttek pihenéssel. A kockázat az alvásidő csökkenésével egyenes arányban nő. A hat órát alvók 4,2-szer, az öt órát alvók 4,5-szer gyakrabban betegedtek meg - derült ki a Sleep tudományos folyóiratban közölt kutatásból .

Korábbi kutatások is rámutattak erre az összefüggésre, miszerint az alvás mennyisége és minősége jóAlvás Központ orvosa. „Arról is készültek vizsgálatok, hogy a kevés, vagy rossz minőségű, nem pihentető alvás nemcsak a közönséges nátha, de az olyan krónikus betegségek megjelenésében is fontos szerepet játszik, mint a diabétesz, vagy a magas vérnyomás.”

A kevés alvás gyengíti az immunrendszerünket

Ha betegek vagyunk, ha szeretnénk jól kinézni egy fontos eseményen, vagy csak egyszerűen szeretnénk felfrissíteni a testünket és a szellemünket, a legjobb megoldás egy kiadós alvás. Valójában miért is egészséges a pihenés? Cikkünkből kiderül . A vizsgálatot végző kutatók arról is beszámoltak, hogy egy egyébként egészséges személy szervezetében már egy éjszaka alvásmegvonás is látható elváltozásokat idéz elő. Kimutatták, hogy megváltozik a vérben található immunsejtek összetétele, és eltérés mutatkozik abban is, hogy milyen típusú kémiai hírvivők szabadulnak fel az immunrendszer működésében résztvevő sejtekből.

Az összefüggés azért jelentős, mivel egyes adatok szerint az amerikaiak 20 százaléka alszik napi hat óránál kevesebbet. Az eset kapcsán gyakorlatilag világjárványról is beszélhetünk, a napi alvásmennyiség csökkenése általános jelenség, mely hazánkban, és egyre fiatalabbak körében is megfigyelhető – jegyzi meg dr. Vida Zsuzsanna.

Fontos hozzátenni, hogy a pihentető alvás nem csak az alvásidő hosszán múlik, az alvás minősége is lényeges az egészség megőrzésének szempontjából. Ha például valaki nehezen alszik el, az éjszaka folyamán többször felriad, vagy az alvásproblémák kezelésére létezik orvosi segítség, panasz esetén érdemes ezt igénybe venni – tette hozzá.

Forrás: JóAlvás Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?