Így sétáljunk le 5 kilót 3 hét alatt

A gyors tempójú gyaloglás egészséges étkezéssel párosítva segíthet a laposabb has elérésében, illetve abban is, hogy három hét alatt akár öt kilótól is megszabaduljunk.

Art Weltman, a Virginiai Egyetem mozgáspszichológia professzora szerint a legtöbben kényelmesen, kirakatnézegető tempóban sétálgatunk. Pedig ha egy héten háromszor 30 perc intenzívebb tempójú gyaloglást is beiktatunk, plusz heti két lassabb sétát, azzal hatszor több (!) hasi zsírt égethetünk el, mint azok, akik mérsékelt tempójú sétálgatással töltenek ugyanennyi időt. A professzor továbbá arra is rávilágít kutatási eredményeivel, hogy a gyorsgyaloglók a kényelmes tempóban sétálóknál összesen négyszer több testzsírt égetnek el, ugyanakkor az elégetett kalóriák számában nincs különbség a két tábor közt.

Így sétáljunk le 5 kilót 3 hét alatt
A séta is lehet igencsak hatékony edzésforma

Milyen a gyorsgyalogló edzésprogram?

Tom Holland mozgáspszichológus azt javasolja, gyalogoljunk az alábbiak szerint minden héten, nem egymást követő napokon. A köztes napokon iktassunk be egy-egy könnyed sétát, power jógát vagy úszást , amivel segítjük a testünk regenerálódását. És persze ne feledjük a kiegyensúlyozott, helyes étkezést !

"Tempó nap" - mínusz 220 kalória

  • Bemelegítés: 5 perc kirakatnéző tempójú séta (10-es skálán körülbelül 4-es gyorsaságú).
  • Edzés: Gyors tempójú séta 30 percen át (10-es skálán 7-8-as).
  • Levezetés: 3-5 perc kirakatnéző tempójú séta.

"Hosszú intervallumos" nap - mínusz 355 kalória

  • Bemelegítés: 5 perc kirakatnéző tempójú séta.
  • Edzés: 5 perc gyors tempójú sétát kövessen egy percnyi közepes tempójú séta (10-es skálán ez egy 5-6-os fokozatot jelent a szerzőnél). Hat ismétlést javasolt.
  • Levezetés: 3-5 perc kirakatnéző tempójú séta.

"Rövid intervallumos" nap - mínusz 405 kalória

  • Bemelegítés: 5 perc kirakatnéző tempójú séta.
  • Edzés: Kétpercnyi gyors tempójú gyaloglást kövessen egy perc közepes tempójú séta. 15 ismétlés ajánlott.
  • Levezetés: 3-5 perc kirakatnéző tempójú séta.

Helyes tartással a zsírégetés maximalizálásáért

Tom Holland arra is kitér, milyen testtartással érdemes gyalogolni és sétálni, hogy a legtöbbet hozzuk ki ezekből a mozgásra szánt alkalmakból.

  1. Fel az állat! Bármilyen érdekes látványt nyújtanak is a lábaink vagy a cipőnk, ne azokat bámuljuk, hanem nézzünk előre.
  2. Húzzuk ki magunkat, húzzuk be a hasunkat!
  3. Maradjon feszes a fenék! Holland azt javasolja, képzeljük el, hogy egy nyertes lottószelvényt szorítunk össze a két farpofánkkal. Elég furcsa ötlet, de tény, hogy ezt senki sem akarja elengedni az edzés végéig.

Extra tippek

Akinek ez sem elég, az a következő tippekkel teheti még hatékonyabbá a zsírégetést:

  1. Gyalogoljunk emelkedőn - közepes intenzitás mellett így 20 százalékkal növeljük a zsírégetés hatékonyságát.
  2. Alkarunkkal segítsük a mozgást, felkarunkat finoman szorítsuk a testünkhöz.
  3. Út helyett menjünk egyenetlen talajon - erre remek lehetőség a túrázás. Már egy könnyebb túrán is 430 kalóriát égethetünk óránként.
  4. Lépjünk nagyobbakat.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől ismét változó vastagságú felhőzet érkezik, így közepesen és erősen felhős tájakra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!