Alultápláltsághoz vezethet ez a sztárdiéta

Reggelire kávé, ebédre csontleves, vacsorára zöldség – erre esküszik Gwyneth Paltrow, a színésznőből lett „életmódguru”, aki módszerére csak „wellness-rutinként” hivatkozik. Egy dietetikus azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ez összességében nagyon kevés táplálék egy napra, és semmiképpen sem nevezné ezt a sztárdiétát sem egészségesnek, sem követendő példának.

Gwyneth Paltrow az Art of Being Well (magyarul: a Jóllét művészete) című podcast vendége volt nemrég, és ismertette nem éppen szokványos érrendjét. Elmondása szerint egy átlagos napon reggelire mindössze egy kávét és némi citromos vizet vagy zellerlevet fogyaszt, az ebédje pedig általában levest. Sok zöldségből álló vacsoráját korán elfogyasztja, és időszakos böjtöt tart. Emellett infúzión keresztül vitaminkoktélt kap.

dietetikus
Az egészség megőrzéséhez változatos, tápanyagban gazdag étrend szükséges. Fotó: Getty Images

„Ez túl kevés”

A BuzzFeed cikke szerint az interjú kisebb botrányt kavart a szakemberek körében, a dietetikusok ugyanis úgy vélik, a sztár tulajdonképpen az alultápláltságot népszerűsíti „wellness-rutinjának” reklámozásával. „Általánosságban véve ez nagyon-nagyon kevés étel, és egyáltalán nem hangzik egészségesnek. A napi fogyasztás nagy része folyadék, ez az étrend túlságosan korlátozó” – magyarázta Sammi Haber Brondo dietetikus.

„Ez nem a teljes kép”

Paltrow egyébként nem sokkal később reagált az őt ért támadásokra, és elmondta, hogy több mint két éve folyamatosan kapcsolatban van egy alternatív gyógyászatban jártas orvossal, hogy kezelni tudják a sztár krónikus problémáit. A színésznő elmondása szerint dr. Will Cole – akivel a fentebb említett podcastbeszélgetést készítette – abban is segített neki, hogy a koronavírus-fertőzés hosszú távú tünetei enyhüljenek.

A sztár tisztázta, hogy korábbi mondatai nem mutatták meg a teljes képet arról, hogy valójában milyen az étrendje és mennyi mindent fogyaszt. „Nem kizárólag csontlevest és zöldségeket eszem, hanem teljes értékű ételeket is. Bizonyos napokon pedig azt eszem, amit akarok, például sült krumplit” – magyarázta. Hangsúlyozta, nyilatkozatával egyáltalán nem az volt a célja, hogy követendő példaként állítsa be az étrendjét, az interjút nem tanácsadásnak szánta.

Bár márciusban még igencsak változékony az időjárás, már azért voltak olyan napok, amikor megtapasztalhattad a tavasz melegét. Az alábbiakban pedig sorra vesszük azokat a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket, amelyekkel nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is belekóstolhatsz a tavaszba – ezt edd márciusban!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet, de hazánk északi, majd északkeleti, keleti része fölé ismét vastagabb felhőzet érkezik, arrafelé általában erősen felhős idő lesz. E tájakon elszórtan fordulhat elő eső, zápor, egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. Mindeközben a derült délnyugati területeken pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között várható. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra