Táplálkozás
Egészség és gasztronómia
Egészséges táplálkozás, egészséges és egészségtelen ételek, kávé, cukor, adalékanyagok
Az ellenállhatatlan bacon
Kevés olyan népszerű étel van, mint a bacon. Ezt pedig az univerzalitásának köszönheti. Felhasználható feldolgozás nélkül, főzéshez, önmagában megsütve stb. Sütéssel jelentősen csökkenthető a zsír- és kalóriatartalma, s nagyszerű íze miatt mindenki rendszeresen hajlandó fogyasztani belőle.
Jobb élelmiszereket kapnak a nyugati vásárlók?
2017 nyarán újabb vizsgálatot végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), melyben arra kereste a választ, hogy a hazai és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt ugyanolyan élelmiszereket vásárolhatnak-e a magyarok, mint mások.
Ételek, amik nagy adagban halálosak
Jóból sosem elég, tartja a mondás. Nos, ha az alábbi meglepő adatokat elolvassa, talán ön is elgondolkozik majd azon, hogy néha bizony érdemes egy kis önmérsékletet gyakorolni. Lássuk azokat a népszerű ételeket és italokat, amik nagy mennyiségben halálosak lehetnek.
Ezeket ne együk, igyuk lefekvés előtt
A dietetikusok nagy része egyetért abban, hogy az utolsó étkezés és a lefekvés ideje között legjobb, ha legalább három óra eltelik. Persze, ha nagyon éhesek vagyunk, egy kevés, alacsony kalóriatartalmú nass beleférhet ágyba bújás előtt, de akkor is vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha semmiképp sem fogyasztunk ebben az időben. Főleg a zsíros, illetve magas savtartalmú ételek és italok kerülendők.
A jó fagylalt így ismerhető fel
Műanyag dobozos fagyik a közértből, drágább főzetek a sarki kávézóból, vagy túlárazott, kézműves csodák? Melyik a jobb? A gyengébb alapanyagokból készülő, de olcsóbb finomságok, vagy a neves cukrászdákban kapható, de több száz forintos gombócok? Gondolkodóba ejtette valaha, hogy mi lehet a Hupikék Törpikék ízű fagylaltban? Utánajártunk, milyen is a jó fagyi.
Mindentől mentes diéta: ezért nem jó
Akik a vegán vagy a paleoétrendre való áttérés előtt nem táplálkoztak megfelelően és egészségesen, biztos, hogy hogy pozitív változásokat tapasztalnak, ha bármelyiket elkezdik. Ám hosszú távon korántsem biztos, hogy a szervezetük ezekkel az étrendekkel jár a legjobban - mondta Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.
Jó-e a magyar ivóvíz?
Régen vagy talán sohasem élhettünk át akkora hőhullámot, mint most 2017 augusztusában. A rendkívüli kánikula elviseléséhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékpótlás. A legjobb volna egyszerűen vizet inni (bárhonnan is nézzük, ez felel meg legjobban szervezetünk igényeinek), de megtehetjük-e, elég jó vizet ereszthetünk-e magunknak?
Tényleg fogyhatunk a sajttól?
Hogyan lehet az, hogy Franciaországban kevesebb szív- és érrendszeri problémát és vékonyabb csípőket láthatunk a világ többi pontjánál annak ellenére, hogy bizony sokkal több telített zsírt fogyasztanak? Eddig sokan írták azt, hogy "biztos a bor és az életmód tehet róla", de egy, a Journal of Agricultural and Food Chemistryben publikált tanulmány úgy véli: erről a sajt tehet.
Kedvenc ételeink egészséges alternatívái
Az egészséges életmód és táplálkozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondanunk a kedvenc ételeinkről, finomságainkról. Sokszor elég, ha bizonyos hozzávalókat lecserélünk egy hasonló, de egészségesebb, táplálóbb verzióra, így attól sem kell tartanunk, hogy plusz kilók szaladnak fel ránk.
Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.