Ezeket ne együk, igyuk lefekvés előtt

A dietetikusok nagy része egyetért abban, hogy az utolsó étkezés és a lefekvés ideje között legjobb, ha legalább három óra eltelik. Persze, ha nagyon éhesek vagyunk, egy kevés, alacsony kalóriatartalmú nass beleférhet ágyba bújás előtt, de akkor is vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha semmiképp sem fogyasztunk ebben az időben. Főleg a zsíros, illetve magas savtartalmú ételek és italok kerülendők.

Alkohol, szénsavas italok

Ha lefekvés előtt alkoholt iszunk, akkor gyakori, hogy a vacsorára elfogyasztott étel a gyomorból visszajut a nyelőcsőbe, ami refluxot okozhat, ráadásul a pihentető mélyalvás idejét is lerövidíti. A szénsavas italok fogyasztása ilyenkor szintén kerülendő, mert felfújnak, és feleslegesen terhelik a gyomrot, mivel nagyon savasak.

Csokoládé

Szintén savasító hatású, és a benne található teobromin nevű alkaloid miatt refluxot is okozhat, így jobb, ha alvás előtt hanyagoljuk ezt az édességet.

Sajtok

A sajtfogyasztás egészséges, de este inkább felejtsük el a zsírosabb fajtákat

A sajtfogyasztás egészséges, de este inkább felejtsük el a zsírosabb fajtákat

Zsírossága miatt nem tesz jót - ha semmiképpen sem tudunk lemondani róla, akkor válasszunk valami keményebb fajtát, mint a parmezán vagy a pecorino, és a zsírosabbakat, mint a cheddar vagy a feta, inkább kerüljük.

Olajos magvak

Bár telítetlen zsírokban gazdagok, de mégiscsak zsírosak, így savasító hatásuk miatt tanácsos az olajos magvakat inkább napközben enni. A kesu, a mogyoró, a makadámdió és a földimogyoró mindenképp kerülendő, a mandula és pisztácia néha-néha, kis mennyiségben beleférhet.

Citrusfélék

Ha lefekvés előtt almalevet vagy narancslevet iszunk, attól is lehet refluxunk, bár ez sokban függ attól is, hogy az adott személy hajlamos-e rá.

Stressz, aggodalom, koffein, alkohol és ágyból tévézés - a rossz alvási higiéné tényezői - a legfőbb okai annak, miért nem tudják kikapcsolni testüket az emberek. Az alábbi cikkünkben megírjuk, mit tanácsos elkerülni a pihentető alvásért!

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?