Ezért lesznek veszélyesek az ételeink

Sokszor nem is gondolnánk, milyen banális bakival veszélyeztetjük családunk egészségét.

Nyilván mindannyian igyekszünk a lehető legjobb minőségű árut vásárolni, a megvett élelmiszereket a legbiztonságosabban tárolni, előkészíteni, főzi és tálalni. Lehet azonban, hogy van olyan eleme az élelmiszerkezelési rutinunknak, mely valójában ártalmas, kedvez a baktériumok elszaporodásának, terjedésének. Ráadásul meg is betegítheti a családunkat. Lehet, hogy tudtunk nélkül elkövetünk ilyen élelmiszerbiztonsági hibákat? A WebMD most összegyűjtötte a leggyakoribbakat.

Egy lépésben tisztítjuk a pultot

A Listeria monocytogenes baktérium egy a környezetünkben megtalálható, főképp a talajban és a természetes vizekben előforduló baktérium, amit az állatok is képesek hordozni bélcsatornájukban, anélkül, hogy megbetegednének. Mivel még 4 Celsius fokon is megmarad, s csak a 37 feletti hőmérséklet pusztítja csak, így akár 6 napig is elélhet a konyhapulton. Ezért is nagyon fontos, hogy azt ne csak egy lépésben tisztítsuk, úgy ugyanis nem tudunk megszabadulni a liszteriózist okozó baktériumtól. Tehát első lépésben meleg, szappanos vízzel takarítsuk le a konyhapultot és a mosogatót, mosogatótálcát, hogy megszabaduljunk a látható szennyeződésektől, majd fújjuk le fertőtlenítővel a felületet és hagyjuk hatni a flakonon jelzett ideig. Ha szükséges, utána még egyszer tiszta, vizes ruhával töröljük át a felületet.

takarítás, élelmiszerbiztonság
Fontos, hogy megfelelően tisztítsuk le a pultot és a mosogatót, ügyelve a fertőtlenítésre. Fotó: Getty Images

Nem mossuk ki az újra felhasználható szatyrokat

A boltokban kapható nylon- vagy papírszatyrok helyett vászontáskát használunk a bevásárláshoz? Remek! Lássuk mire kell figyelnünk. Egy tanulmány szerint a nyers húsok csomagolásának 61 százalékán található még hőkezelésen át nem esett húslémaradvány, sőt a vásárlók 34 százalékának kezén is kimutatható volt az ilyen eredetű szennyeződés, így nem csoda, ha vászonszatyrok 41 százalékán is találtak ebből az anyagból. A nyers hús leve azonban olyan veszélyes baktériumokat is tartalmazhat, mint a szalmonella , vagy az E. coli. Így aztán két bevásárlás között mindig mossuk ki magas hőfokon a vászontáskáinkat.

Csomagoljuk elkülönítetten

Bár igyekszünk csökkenteni a műanyag-felhasználásunkon, ha ételbiztonságról van szó, nem ördögtől való a nylon. Ha nyers húst, halat vásárolunk, tegyük bele egy eldobható műanyag zacskóba, így megvédhetjük a többi élelmiszer és a vászonszatyor beszennyeződését. Amikor pedig felhasználjuk a húsokat, dobjuk ki a csomagolással együtt a zacskót is. Már a vásárlásnál igyekezzünk úgy pakolni, hogy külön szatyorba kerüljön a húsáru, a zöldség és más termékek.

Túl sokáig tároljuk a húst a hűtőben

Ne csak arra figyeljünk oda, hogy a hús a vásárlást követően a lehető leghamarabb kerüljön a hűtőbe, de arra is, hogy néhány napon belül használjuk is fel. Mindig azt a húst készítsük el, ami már korábban bekerült a fridzsiderbe, ha pedig tudjuk, hogy még jó pár napig nem kerül a sütőbe a nyers hús, akkor inkább dobjuk be a fagyasztóba. Ha hamarosan elkészítjük, akkor pedig helyezzük valamelyik alsó polcra, hogy ha véletlen csöpögne, akkor se szennyezzen be más élelmiszert a hűtőnkben.

Nem elég hideg a hűtőnk

A baktériumok leginkább 4 és 60 fok között tenyésznek a legaktívabban, ezért ügyeljünk arra, hogy a hűtőnk lehetőleg 4 fok alatti hőmérsékleten legyen, így nem kedvez a kórokozók szaporodásának. Ha olyan a hűtőnk, melyről nem tudjuk leolvasni a hőmérsékletet, helyezzünk bele egy pohár vizet, lehetőleg teljesen középre. Tegyünk bele egy konyhai hőmérőt, és hagyjuk bent 5-8 órára, így megbizonyosodhatunk arról, hogy hány fok van odabent. Ha több, mint 4, akkor csavarjuk lentebb a hőmérsékletét és ismételjük meg a mérést. A fagyasztónk akkor megfelelő hőmérsékletű, ha legalább -17 fokos.

Rossz helyen tároljuk a termékeket

Saláták, bogyós gyümölcsök, gombák - olyan kényes és könnyen romló élelmiszerek, melyek hűtést igényelnek, ezért ezeket mindig a hűtőben tároljuk. De ugyanígy mindent, amit már felvágtunk, előkészítettünk. A leghosszabb idő, amíg szoba hőmérsékleten biztonságosan tartható, majd felhasználható a már felaprított zöldség, gyümölcs, az mindössze 2 óra.

Nem mossuk meg a héját

Még az olyan gyümölcsöknél is, mint a dinnye, vagy az ananász, amiknek nem fogyasztjuk a héját, le kell azt öblíteni, mielőtt felvágnánk. Bő, szappanos vízzel szabaduljunk meg a felületi szennyeződésektől, így vágás közben nem visszük át a piszkot és a baktériumot a gyümölcshúsra, tehát a szervezetünkbe sem kerülhet be így.

Nem ellenőrizzük a hús hőmérsékletét

Esküszünk, hogy mi már ránézésre is tudjuk, hogy mikor van kész egy hús? A szín és a textúra alapján "kész" étel azonban még nem jelenti azt, hogy a belső maghőmérséklete is elérte azt a szintet, ahol minden kórokozó elpusztult. Ezt csak egy húshőmérővel tudjuk teljes biztonsággal megmondani, szerezzük be és használjuk mind a sertés, a marha, a baromfi, a tengeri herkentyűk, mind pedig a halak és a tojás esetében is.

Nem mossuk meg megfelelően a kezünket

Mielőtt főzni kezdenénk, mindannyian kezet mostunk. Ez azonban még nem garantálja, hogy később nem visszük a bacikat ide-oda. Nem elég ugyanis csak egyszer elvégezni a feladatot, minden alkalommal kezet kell mosni, miután egy alapanyagot feldolgoztunk, legyen az hús, hal, zöldség vagy gyümölcs. A kézmosás történjen bő vízzel, szappannal és tartson legalább 20 másodpercig, utána pedig mindig tiszta, száraz konyharuhába, vagy törölközőbe törüljük a kezünket. Akkor is kezet kell azonban mosnunk, ha nem élelmiszert érintettünk, hanem például:

  • valamilyen vegyszert használtunk,
  • felnyitottuk a kukát,
  • megetettük a házikedvencünket,
  • köhögtünk vagy tüsszentettünk.

A tisztítóeszközeink nem tiszták

A legijesztőbb felszerelés a konyhába korántsem a kés. Sokkal inkább a baktériumoktól hemzsegő mosogatórongyok, szivacsok, melyek mindenhol ott vannak. Néhány naponta nedvesítsük meg a szivacsot és helyezzük a mikróba 60 másodpercre. Ez akár a baktériumok, vírusok és egyéb kórokozók 99 százalékát is képes elpusztítani. A mosogatószivacsokat pedig még így is 2 hetente cseréljük. A mosogatórongyot és konyharuhákat pedig mindig magas hőfokon mossuk és szárítsuk.

Mélyhűtött élelmiszerek: erre figyeljünk A mélyhűtő nagyszerű dolog, hiszen hosszú ideig tárolhatunk benne különféle élelmiszereket anélkül, hogy megromlanának. A fagyasztott ételek kiengedésének és felhasználásának azonban megvannak a maga élelmiszerbiztonsági szabályai, amelyeket nagyon fontos, hogy minden esetben betartsunk. Részletek itt .

Túl sokáig hagyjuk elől az élelmiszereket

A maradékokat azonnal a hűtőbe kell tenni. A sütőben, vagy tűzhelyen készült ételek legfeljebb 2, de ha kint meleg, 30 fok feletti az idő, akkor csak 1 órát legyenek a hűtőn kívül. Ha pedig házhoz szállított élelmiszerről van szó, akkor az óra attól a pillanattól ketyeg, amikor a futár útnak indul vele az étteremből. Lehet, hogy látszólag még jól néz ki és az illata is finom, de a másnapról kint felejtett pizzában már bőven volt ideje elszaporodni a baktériumoknak .

Rossz csomagolásban fagyasztunk

Hagyhatjuk az előre becsomagolt húsokat a bolti csomagolásban is, amikor lefagyasztjuk, ám a legjobb, ha légmentesen, megfelelő anyagot választva tároljuk a fagyasztóban a húsokat. Vannak kimondottan erre tervezett fagyasztó zacskók, de választhatunk jól záródó műanyag vagy alumínium dobozokat, vagy alufóliát is.

Nem megfelelő a kiolvasztási technikánk

Soha ne hagyjunk csak úgy a pulton kiolvadni bármit. Ehelyett válasszuk az alábbi technikák valamelyikét:

  • A fagyasztóból tegyük át a hűtőbe egy nappal korábban a felhasználni kívánt húst, hogy kiolvadjon.
  • Ha szeretnénk felgyorsítani a folyamatot, akkor egy szivárgásmentes zacskóban hideg vízbe is helyezhetjük, 30 percenként cserélve alatta a vizet.
  • Kiolvaszthatjuk a mikró erre dedikált funkciójával, ám akkor azonnal el is kell készítenünk.
  • Vagy, ha nincs időnk, akkor akár fagyosan is elkezdhetjük főzni, de akkor legalább másfélszer annyi főzési idővel számoljunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.