Lecsapott a Nébih: videó a brutálisan szennyezett édességgyártó üzemről

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, és több mint 1 tonnányi élelmiszert vont ki a forgalomból.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei a téli ünnepi időszakot megelőzően egy édesipari termékeket előállító létesítményben tartottak ellenőrzést. A szakemberek súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokra leltek, így a létesítményben végzett tevékenységet azonnali hatállyal felfüggesztették. Emellett több mint 1 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból és elrendelték azok hatósági zár alá vételét – írta meg a Nébih.

A Vas vármegyei édesipari termékeket előállító vállalkozás ellenőrzésekor több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot is feltártak. Az ellenőröket koszos falak és ajtók fogadták, a padlóösszefolyó több helyen el volt dugulva, zsúfoltság és rendezetlenség uralkodott, illetve a berendezések, az eszközök, az egyik hűtő, valamint a tárolókocsik is erősen szennyezettek voltak. Ráadásul a higiénikus kézmosás feltételei sem voltak biztosítva. A hatóság 55 tétel, mindösszesen 1129 kilónyi nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségi idejű élelmiszert vont ki azonnali hatállyal a forgalomból. 

Kiemelt képünk illusztráció!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!