Valójában ettől függ, le tudunk-e fogyni

Kutatók szerint az immunrendszerünk állapota és a testsúlyunk alakulása közötti kapcsolat fontosabb, mint eddig hitték.

Biztosan elgondolkoztunk már azon, miért van az, hogy valaki egy bizonyos diéta útmutatásait követve le tud fogyni, míg más nem szabadul a pluszkilóktól, pedig ugyanúgy betartja az adott szabályokat. Bár a sikertelenség pontos oka többféle lehet és egyénenként változhat, friss kutatások szerint rendkívül sokat - talán a legtöbbet - számít, hogy a beleinkben található mikrobák hogyan működnek egy olyan tényező irányítása alatt, amelynek a fontosságát - a fogyás sikeressége szempontjából legalábbis - még csak most kezdik felismerni. Ez a tényező nem más, mint az immunrendszer , amelynek feladata a belekben lévő állandó gyulladás szintjének szabályozása, az egyensúly fenntartása, ezzel pedig hatással van arra, hogyan emésztjük meg az ételt, mennyi kalória szívódik fel, és mennyi megy csupán keresztül rajtunk.

Így erősíthető az immunrendszer Az immunrendszer célja a védekezés a külső támadások ellen és a meghibásodások helyreállításának megindítása. Azaz létfontosságú (és ezt most érdemes szó szerint érteni), hogy helyesen működjön. Mit tehetünk ezért? A cikkből kiderül .

Ha a bélflóra egyensúlya felborul, beindul a hízás

A belekben található mikrobák és a súlygyarapodás közötti kapcsolatot már évtizedekkel ezelőtt megfigyelték - igaz, akkor még nem tudták megmagyarázni, pontosan mi is állhat az összefüggés hátterében. A második világháború után antibiotikummal dúsított tápot kezdtek adagolni az állatoknak, miután rájöttek, hogy gyors súlygyarapodást idéz elő. Ma már egyértelmű, miért volt ilyen hatása a készítménynek: kiderült, hogy az antibiotikum nem csupán a fertőzést okozó baktériumok szaporodását gátolja meg, de elpusztítja a bélben lévő hasznos mikrobákat is, amelyek elengedhetetlenek az emésztőrendszer normális működéséhez. Ha pedig a bélflóra egyensúlya felborul, a kórokozók elszaporodnak, és különféle betegségek alakulhatnak ki, például a hízás is beindulhat, nemcsak az állatoknál, az embereknél is.

Hiába akarunk fogyni, ha a bélflóránk nincs rendben
Hiába akarunk fogyni, ha a bélflóránk nincs rendben. Fotó: 123rf

Átvihető a mikrobiom

Jeffrey Gordon 2006-ban egerekkel végzett kísérletek során jött rá, hogy noha az állatok ugyanazt a fajta és mennyiségű tápot kapták, egy idő után némelyiknél emésztési problémák jelentkeztek, míg más egyedek makkegészségesek maradtak - azt, hogy melyik állat melyik "csoportba" került, a beleikben lévő baktériumpopuláció határozta meg. Gordon arra is rájött, hogy az elhízással kapcsolatba hozható mikrobiom (a belekben lévő mikrobák összessége) átvihető: 2013-ban bélbaktériumokat vett egy ikerpártól, amelynek csak egyik tagja volt túlsúlyos, majd a mintákat egerekbe ültette bele. Azoknak a rágcsálóknak, amelyek az elhízott ikertől kapták a baktériumokat, növekedett a súlyuk, míg a többieké nem változott.

Lora Hopper, a Texasi Egyetem Délnyugati Orvosi Központja immunológiai osztályának vezetője pedig egyenesen azt mondta, hogy mivel az elhízottság és a soványság "átvihető", az anyagcsere-betegségeket akár vírusos fertőzésnek is nevezhetjük. És ha már vírus: az elmúlt évtizedben több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a túlsúlyos felnőttek gyengébb immunválaszokat adnak a különféle oltások esetén, illetve mind a túlsúlyos, mind az alultáplált embereknél közös pont volt, hogy gyakran küzdöttek különféle fertőzésekkel. Ezeket a tényeket azonban az elhízás hatásának, és nem okának tudták be.

A probiotikum nem biztos, hogy hatásos

A bélbaktériumok visszatelepítésére, a bélflóra helyreállítására rendkívül népszerű módszer egyébként a probiotikumok szedése, ezek olyan táplálékkiegészítők, amik az emberi szervezet szempontjából jótékony baktériumokat - általában tejsavbaktériumokat - tartalmaznak. Mégsem garantálható, hogy segítenek, pont az immunrendszerünk miatt - mondja Zac Stephens, a Utahi Egyetem mikrobiális ökológiával foglalkozó szakembere. "Sokaknál az immunválasz már korai életkorban "megakad", annak függvényében, hogy minek lett kitéve az immunrendszerünk. A probiotikumok tehát egyes esetekben nem lesznek elegendőek a mikrobiom megváltoztatásához, mert az immunrendszerünkbe korán belevésődik, hogy azok a bizonyos mikrobák megfelelőek vagy nem megfelelőek a bélben."

Az immunrendszer állapota és a testsúly alakulása közötti kapcsolat tehát egyre világosabb, ám további kutatások szükségesek ahhoz, hogy a folyamat minden részletét meg lehessen érteni. A fogyókúrázóknak addig is azt javasolja Stephens, hogy "igyekezzünk változatosan étkezni, tápláljuk a bélbaktériumokat, ezzel stimulálhatjuk az immunrendszert, és a súlyunk is gyorsabban fog változni." Ezt Steven Lindemann, a Purdue Egyetem kutatója is meg tudja erősíteni, mint mondja, "amennyire jelenleg tudjuk, a mikrobiom összetételét legerőteljesebben a táplálkozással tudjuk befolyásolni".

Forrás: theatlantic.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra