Ez történik, ha késő este eszünk

Akár csak pár falatot kapunk be, akár jól belakmározunk, a késő esti falatozás hatással van a testünkre. Nemcsak az fordulhat elő, hogy a teltségérzés miatt nem tudunk elaludni, hanem az is, hogy felborul a cirkadián ritmusunk.

Alapvetően igaz, hogy minél később eszünk, testünk annál kevésbé tud felkészülni a pihentető alvásra . Emiatt másnap nemcsak álmosak leszünk, de csökken a hatékonyságunk, és rövid távon memóriánk sem működik a megszokott módon.

Ráadásul ha késő este veszünk magunkhoz ételt, akkor a következő 24 órában éhesebbek leszünk, mintha rendes időben vacsoráztunk volna. A ghrelin nevű hormon, amely az étvágyunkat kontrollálja, körülbelül este 8 és reggel 8 között termelődik újra. Ha ebben az időszakban eszünk, főleg, ha többször is, akkor nem tud elegendő termelődni belőle, így az étvágyunkat sem tudja szabályozni. Emiatt aztán nemcsak többször leszünk éhesek a következő napon, de még anyagcserénk is lelassul.

Ez történik a testünkkel, ha késő este eszünk
Ez történik a testünkkel, ha késő este eszünk

Kutatások igazolják, hogy minél később eszünk, annál több kalóriát veszünk magunkhoz, és annál kevesebbet alszunk - még akkor is, ha reggel nem kell időre kelnünk. Ezektől tovább lassul az anyagcsere, így súlyt fogunk felszedni.

A késő esti evés refluxot is okozhat. A gyomornak szüksége van néhány órára, hogy kiürüljön egy kiadós étkezés után, ha viszont evés után egyből ágyba bújunk, a fekvő pozíció miatt nagy az esély, hogy a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe.

Ha rosszkedvűek, szomorúak, lehangoltak vagyunk, hajlamosabbak lehetünk sokkal többet enni, ráadásul az egészségtelen, zsírban és szénhidrátban dús ételeket részesítjük előnyben. Mi lehet ennek az oka, és mit tehetünk az érzelmi evés ellen? Részletekért kattintson!

Hogy miért eszünk késő este?

Éhséget okozhat például, ha napközben nem eszünk eleget, de az is, ha túl sok gyorsételt és feldolgozott élelmiszert fogyasztunk. Ezekben kevés a rost, így nem lakatnak jól, ráadásul vércukorszint-ingadozást is okoznak, ami miatt sokkal gyakrabban leszünk éhesek. Ha túl sokat stresszelünk, és a szervezetünkben túl sok kortizol nevű stresszhormon termelődik, akkor ez is fokozhatja az étvágyat, ráadásul ilyenkor általában a cukros, zsíros ételeket kívánjuk igazán.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.