Fogyasztóvédelem: ha ilyen bögrét vettél, ne igyál belőle! – Mutatjuk, mely boltokban volt kapható

Nehézfém-kioldódás miatt vissza kell hívni egy, a Sinsay üzleteiben forgalmazott mintás bögrét.

Az üvegből készült, külső mintájában faleveleket és gombákat ábrázoló bögréből ólom és kadmium oldódhat ki – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) keddi közleményében. Nehézfémek természetes módon is jelen lehetnek a talajban és a vízben, de ipari tevékenység során is bekerülhetnek a talajba, valamint az élelmiszerekbe. Egyes nehézfémek a szervezetben felhalmozódva hosszú távon károsíthatják az idegrendszert, a vesét és más szerveket, valamint növelhetik a rák kockázatát.

Ezt a bögrét érinti a termékvisszahívás

A Kínában gyártott bögréből lengyel forgalmazón keresztül Magyarországra is érkezett az LPP Hungary Kft. által üzemeltetett Sinsay üzletekbe. A vállalkozás az NKFH-val együttműködve, a fogyasztók egészségvédelmét szem előtt tartva, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel fogyasztóktól történő visszahívásról. Ezzel együtt a hatóság minden fogyasztót arra kér, hogy aki vásárolt a termékből, ne használja azt.

A termékvisszahívás az alábbi adatokkal rendelkező terméket érinti.

  • Termék megnevezése: mintás üvegbögre (falevél és gomba)
  • Tételszám: 578ES-MLC-ONE
  • Lengyel kereskedő: LPP S.A.
  • Hazai címzett: LPP Hungary Kft. (Sinsay üzletek)

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!