Psziché
Alrovatok
Koronavírusos anya is egészséges babát szül?
Mostanában - érthető okokból - egyre több kismamát foglalkoztat a kérdés, hogy vajon akkor is egészséges gyermeket szül-e, ha várandóssága alatt elkapja az új típusú koronavírust. Egy indiai kórház bejelentése talán ad egy kis megnyugvást az érintetteknek.
Rossz anya vagyok, amiért home office mellett bölcsibe viszem a gyerekem?
Rengeteg olyan család van, ahol a gyerekek a járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése óta bölcsődei, óvodai ügyeletbe járnak, mert a szülők munkájuk jellegéből nem tudnak otthon maradni velük. Nálunk nem ez a helyzet, a férjem és én is lehetőséget kaptunk a távmunkára. Két hónap után - mikor kibővítették a bölcsis ügyeletet - mégis az elsők között jelentkeztünk, hogy vinnénk a kétéves lányunkat, ezért a döntésünkért pedig kaptunk hideget-meleget is. Kitalálható, melyikből volt több.
Nagy az igény a bölcsődei, óvodai ügyeletre
A járványhelyzet kedvező alakulása miatt először vidéken, majd Pest megyében, utoljára pedig Budapesten is enyhített a korlátozásokon a kormány. Ennek következtében egyre több szülő szeretné gyermekét óvodába, bölcsődébe vinni, hogy újra be tudjon állni dolgozni. A férőhelyek azonban korlátozottak.
Aggasztó, hogyan hat az emberekre a koronavírus
Az Egyesült Államokban elvégeztek egy felmérést a világjárvány érzelmi hatásainak vizsgálatára. Az eredmények arra utalnak, hogy sokan fordulnak az alkoholhoz és a marihuánához, hogy könnyebben meg tudjanak birkózzanak a szorongással és depresszióval.
Sok gyerek naponta csak egyszer eszik
Április elején indult a Civil Kollégium Alapítvány, az Esély Labor Egyesület és az aHang közös adománygyűjtő kampánya, a Még egy falat. Eddig több mint 20 millió forintot gyűjtöttek, amiből az ország 12 legszegényebb településén 500 család között osztottak szét adományokat.
Figyeljünk oda magunkra és egymásra - ez társadalmi érdek
Bár az igazán komoly hidegeket hátunk mögött tudhatjuk, mindenki tudja, hogy a tavasz is kihívások elé állítja a szervezetünket. A "tavaszi" fáradtság mögött olyan fiziológiai folyamatok állnak, amelyeken segíthetünk változatos táplálkozással, intenzív mozgással, pihentető alvással és rendszeres meditációval. Csak néhány praktika, amivel odafigyelhetünk magunkra és erősíthetjük szervezetünket. De miért ne gondolhatnánk újra a szervezetünkre hatással lévő egyéb szokásainkat is mindannyiunk érdekében?
Koronavírus: elmaradhat a baby boom
A megkérdezett párok négyötöde nem tervez gyermeket vállalni a koronavírus-krízis ideje alatt - derült ki egy olaszországi felmérésből. Az eredmények szögesen ellent mondanak azoknak a felvetéseknek, miszerint a járvány miatt lezárások nyomán megugorhat a születésszám az elkövetkező időszakban.
Hivatalos: Minden gyermeknek biztosítani kell az ügyeletet
Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Így élik meg a magyarok a járványhelyzetet
Jobban kiveszik a férfiak a részüket a gyereknevelésből és a házimunkából a koronavírus-járvány alatt, ám a nők nagy része még több segítséget is el tudna fogadni - a többi között ez is kiderült magyar szociológusok és politológusok friss kutatásából.
A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. A záporok keleten is megszűnnek. A helyenként még élénk északias szél gyengül. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.