Lassabban, de még mindig fogy a magyar népesség

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első öt hónapjában, miután 4,8 százalékkal több gyerek született és 5,8 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első öt hónapjában összesen 36 527 gyerek született, 1664-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül január-februárban 8,8, március-áprilisban pedig 2,1 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. Ugyanakkor ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami sajnos 0,1 ezrelékpontos növekedés az egy évvel ezelőttihez képest.

A magyar társadalom ilyen lesz 50 év múlva Az európaiak egyre csökkenő arányt képviselnek a Föld lakosságában, 2070-re már csupán a világ népességének alig 4 százalékát fogják kitenni - közölte az Európai Bizottság a demográfiai változások hosszú távú okairól és azok Európa-szerte érezhető hatásairól szóló jelentésében. Részletek itt .

A koronavírus-járvány ellenére csökkent az elhunytak száma a tavalyi adatokhoz viszonyítva. A 2020. januártól májusig tartó időszakban 54 656-an haltak meg, 3378-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. Januárban 15, februárban 9,9 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,4 százalékkal többen, májusban 3,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezer lakosra 9 élve születés és 13,5 halálozás jutott, vagyis összességében még mindig fogy a magyar népesség.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 20 885 pár házasodott össze, 4522-vel több mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban 101, áprilisban 8,8 százalékkal több, májusban azonban már 30 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a májusi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5,1 ezrelékes értéke így is 1,1 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!