Így fedezték fel a hipnózist

Kétszázhuszonöt éve, 1795. június 19-én született James Braid skót orvos, a "hipnózis atyja".

A német Franz Anton Mesmer a XVIII. század második felében Párizsban "delejes gyógyítás" révén, homályos teremben tartott szeánszokon csodás gyógyulásokat ért el, az orvosok azonban túltengő miszticizmusa miatt elutasították tanait. Braid az edinburghi egyetem elvégzése után bányaorvos lett, majd Manchesterben kezdett sebészeti praxist. 1841 novemberében részt vett egy francia mesmerista előadásán, akinek sikerült a színpadra hívott nézőket olyan módosult tudatállapotba hoznia, hogy azok nem tudták felnyitni szemhéjukat.

Először Braid is sarlatánságra gyanakodott, de a kérdés nem hagyta nyugodni. Saját magán, majd feleségén és a szolgálóin kísérletezett, és idővel ő is nyilvános bemutatókat rendezett, amelyeken alanyait olyan transzszerű alváshoz hasonló, de féltudatos állapotba hozta, amelyben hajlandók voltak utasításait teljesíteni.

Hipnózist ma is alkalmaznak egyes panaszok kezelésére
Hipnózist ma is alkalmaznak egyes panaszok kezelésére. Fotó: Getty Images

Alváshoz hasonló állapot

Milyen panaszok esetén segíthet a hipnózis? Részletek itt.

Braid rájött, hogy a jelenségnek semmi köze nincs az állati mágnesességhez, sem a páciens és az irányított személy között áramló mágikus folyadékhoz, sokkal inkább a tudatnak az ismétlődő ingerek okozta "felfüggesztéséhez", egyfajta alváshoz hasonló fiziológiai jelenséghez, amelyet az intenzív összpontosítás okozta kifáradás vált ki. Alanyait arra kérte, hogy koncentráljanak egy fényes, élettelen tárgyra, amelyet olyan közel tartott, hogy kifárassza a szemet és a szemhéjat. Mindez általában a szem spontán bezáródásához vezetett és előidézte a szemhéj vibrálását is.

Magát a "hipnózis, hipnotizál, hipnotizőr" szavakat is Braidnek köszönhetjük, aki - a jelenséget az alvás egy formájának gondolva - 1843-ban az alvás görög istene, Hüpnosz után alkotta meg a neuro-hipnózis, vagyis idegrendszer-alvás, majd később a hipnózis kifejezést. Amikor rájött, hogy a hipnotikus állapotba került páciensek esetében nincs szó valódi alvásról, már hiába próbálta meg az egyébként is jóval nehezebben megjegyezhető és kiejthető monoideizmus kifejezést bevezetni.

Tapasztalatairól számos munkát írt, de követőkre elsősorban francia orvosi körökben talált. Eredményeket ért el a paralízis, a reuma , a beszédképesség elvesztése ( afázia ) kezelése során, illetve reménykedett abban, hogy a hipnózissal gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket is sikerrel kezelhet. Braid 1860. március 25-én halt meg Manchesterben szívroham következtében.

Freud is foglalkozott hipnózissal

Hírnevét kezdetben aláásta, hogy túl messzire merészkedett az akkor még áltudománynak tartott területen, idővel aztán egyre több tudós ismerte el igazát. Mivel a sebészi beavatkozások során tapasztalt idegesség és fájdalom hipnózissal csökkenthető, a kémiai érzéstelenítés megjelenéséig gyakran használták ezt az eljárást. A tudatot háttérbe szorító, az emberi elme akkoriban kevéssé értett és sokakat megrémítő mélységeit is feltáró hipnózissal később pszichiáterek kísérleteztek. Kezdetben Sigmund Freud is hipnózissal dolgozott, de mert úgy látta, hogy nem mindenki hipnotizálható (az emberek egyharmada nem ejthető hipnózisba) és tartós eredményeket nem tud elérni a lelki betegségek gyógyításában, ezért más módszerekkel helyettesítette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!