Mi mindenre jó a nevetés?

Hangunkból számos jellegzetességünk kiderül, például nemünk, életkorunk, társadalmi-gazdasági státuszunk, hangulatunk, egészségi állapotunk. A legjellegzetesebb és legérdekesebb azonban a nevetés.

Sophie Scott agykutató korábban agyscanerrel vizsgálta azt a jelenséget, amikor mások beszédét utánozzuk: ilyenkor az agyi aktivitás főként azon területeken aktív, amelyek a testmozgással és a vizualizációval kapcsolatosak - számol be a BBC. Ez érthető is, hiszen ezen területekkel próbáljuk meg magunkat jobban beleélni egy másik ember érzéseibe és kommunikációs módszereibe. Ez a vizsgálat amúgy azért is hasznos volt, mert sikerült megállapítani, hogy mely területek felelősek az akcentusért és a szöveg artikulációjáért - ezek ugyanis igen fontos részét képezik hangbéli identitásunknak.

A kutató ezen kísérletből indult ki, amikor azt akarta megvizsgálni, hogy hangunkból mennyi információt lehet nyerni (az arcon látható jelekkel hasonlította össze). Arra kért namíbiai és angol embereket, hogy hallgassák meg egymás hangfelvételeit és próbálják megállapítani, milyen érzelmek rejlenek bennük.

Természetes fájdalomcsillapító a nevetés A más emberekkel jókedvűen eltöltött idő endorfinokat szabadít fel, ugyanazt az örömérzetért felelős agyi vegyületet, amit a testmozgás is kivált. Erről bővebben olvashat itt >> Az arcról kultúrától függetlenül hat általános érzelem ismerhető fel: a félelem, a düh, a meglepetés, az undor, a szomorúság és a boldogság. Scott szerint ezeket hangunkból is meg lehet állapítani, de a vizsgálata alapján bevett még három másikat: ez a megkönnyebbülés, a győzelem és az elégedettség.

A két csoport nyelvi határoktól függetlenül egyetértett abban, hogy az érzelmek legkönnyebben felismerhető indikátora a nevetés.

Az érzelmek legkönnyebben felismerhető indikátora a nevetés

Az érzelmek legkönnyebben felismerhető indikátora a nevetés Scott számos dolgot kiemel a nevetéssel kapcsolatban: például azt, hogy a legtöbb nevetésnek semmi köze nincsen a humorhoz . Egy beszélgetés során ugyanis az nevet a legtöbbet, aki beszél, nem az, aki hallgatja. A nevetés ezért olyan "társasági érzelemnek" tűnik, ami segít összekapcsolni az embereket, akár vicces a nevetés tárgya, akár nem. Amikor ugyanis valakivel együtt nevetünk, ez azt jelzi, hogy kedveljük, egyetértünk vele vagy egy csoportba tartozunk, ezért a nevetés jól mutatja egy kapcsolat erősségét is. Ennek a fényében például érthető, hogy a párok miért nevetnek egymás viccein, miközben a körülöttük ülők faarccal hallgatják a beszélgetésüket.

A nevetés és a jókedv a párkapcsolatok stabilizálásának és megtartásának egyik legfontosabb pontja - akik képesek egymással nevetni, könnyebben tudják kezelni a konfliktusokat és a feszült helyzeteket, ennek köszönhetően képesek hosszabb ideig is együtt maradni. Más kutatások arra is rámutattak, hogy azok, akik tudnak együtt nevetni vicces videókon, nagyobb eséllyel árulnak el magukról személyes információt egymásnak, ezzel pedig nagyobb lesz köztük a kötődés. Ráadásul a nevetés hatására endorfin is termelődik, ami miatt a kötődés még erősebbé válhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +19 °C

Az ország északi tájain derült vagy legfeljebb fátyolfelhős lesz az ég, máshol azonban még előfordulhatnak erősebben felhős tájak is. A délnyugati, déli országrészben nem kizárt zápor, esetleg zivatar, ezek kialakulási esélye az idő előrehaladtával egyre inkább csökken. Az északi, északkeleti szél kissé veszít erejéből, de még több helyen lesznek élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között várható, ennél hidegebb az Északi-középhegység hidegre hajlamos, szélvédett helyein lehet. A hidegfront lassan levonul, de a nyomában megmaradhat még a vérnyomás-ingadozás, fejfájás, gyengeség és erősödhetnek az ízületi panaszok.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra