Napi egészség
Tabuk nélkül
HPV-fertőzés megelőzése: nem csak az oltáson múlik (x)
Bár a legtöbb ember – sokszor tudtán kívül – találkozik a HPV-fertőzéssel, ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk ellene. A megfelelő felvilágosítás, a rendszeres szűrés és a védőoltás együtt adja a védelmet a legveszélyesebb típusokkal szemben. Ehhez társulhatnak olyan kiegészítő megoldások, amelyek a szervezet természetes védekező folyamatait segítik – akkor is, ha az egyik törzset már elkaptuk.
Az ünnepek az emésztést és az ereket is próbára teszik – így előzd meg az aranyeres panaszokat
A karácsonyi időszak sokak számára a pihenésről és a közös étkezésekről szól, ám az ünnepi túlterhelés nemcsak az emésztőrendszerünkre, hanem a végbél környéki vénákra is komoly hatással lehet.
Az aranyér láthatatlan ellenségei – így állítsd meg a baktériumok elszaporodását!
Az aranyér sokak számára szégyenérzetet keltő probléma, pedig legalább minden második felnőtt találkozik vele élete során. A legtöbben úgy gondolják, hogy a fájdalmat és a duzzanatot kizárólag a kitágult vénák okozzák, ám nem csak ez áll a kellemetlen tünetek hátterében.
Kismamaként és szülés után – miért gyakori az aranyér?
Az aranyér sok várandós és frissen szült nő életét megnehezíti, de csak kevesen beszélnek róla nyíltan. Pedig a jelenség rendkívül gyakori, és jól megmagyarázható biológiai okai vannak. Nem kellene szégyellni és tabuként kezelni, ugyanis megfelelő odafigyeléssel sokat tehetünk a kellemetlen tünetek enyhítéséért.
Műtét után sem kell szenvedni – regeneráció az aranyérműtét után (x)
Sok páciensben már az aranyér-operáció gondolata is szorongást kelt. A beavatkozást követő időszak pedig még több kérdést vet fel: vajon mennyire lesz fájdalmas, mennyi időt vesz igénybe a gyógyulás, és mit lehet tenni a panaszok enyhítéséért? Mutatjuk, mire kell odafigyelni, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjon a felépülés.
Az indokolatlan antibiotikumhasználat legfőbb veszélye a rezisztencia terjedése
Ha elkapunk valamilyen fertőzést, előfordulhat, hogy az otthoni antibiotikum készletünkhöz nyúlunk. Ám az indokolatlan antibiotikumhasználat (például, ha azt nem bakteriális eredetű fertőzésre szedjük) súlyos következményekkel jár mindannyiunkra nézve.
Összebújós esték, kellemetlen következmények – ezért gyakori a húgyúti fertőzés
A hideg téli estéken az intim együttlétek is gyakoribbak, ezek az összebújások azonban időnként kellemetlen betegséggel végződhetnek. Mutatjuk, milyen tünetek jelezhetik a hólyaghurut kialakulását, illetve hogyan enyhítsük azokat.
Stresszevés: így befolyásolja a stressz az étvágyunkat és a testsúlyunkat
A stressz nemcsak a hangulatunkra, hanem az étkezési szokásainkra és a testsúlyunkra is jelentős hatással lehet. Sokan észre sem veszik, hogy a feszültség hatására változik az étvágyuk, és akár akaratlanul is többet vagy kevesebbet esznek.
Így őrizd meg a nyugalmad karácsonykor – tippek a stresszmentes ünnepekért (x)
A karácsony a szeretet ünnepe, az utóbbi években azonban egyre inkább a túlvállalásról szól. Hajlamosak vagyunk túlzott elvárásokat támasztani önmagunk felé, ilyenkor jellemzően jóval több pénzt is költünk, mint amennyit megengedhetünk magunknak, ez pedig mind stresszt, szorongást okozhat. Van azonban kiút: határozd el, hogy az idei ünnep más lesz!
Az alvászavarok és a szív egészsége – ezért lehet veszélyes, ha nem alszol jól
Az alvás minősége nem csupán a nappali közérzetünkre van hatással, hanem a szív- és érrendszer egészségére is. A tartós alvászavarok összefüggésbe hozhatók a magas vérnyomással, a szívritmuszavarokkal és a különféle szívbetegségek fokozott kockázatával.
„Azt hittem, csak velem van baj…” – amikor az első együttlét után jött a kellemetlen meglepetés (x)
Bár Flóra története sok fiatal nő számára ismerős lehet, a problémájáról még mindig ritkán beszélünk nyíltan. A hüvelygomba ugyanis annak ellenére tabu, hogy szinte minden nő átéli legalább egyszer az élete során.
Könnyen elfáradsz? Gyakran kínoz fejfájás? A vashiány nem csak a nőket érintheti
Sokan úgy gondolják, hogy a vashiány kizárólag női probléma, és különösen a menstruáló, szülőképes korú nőket érinti. Tény, hogy ebben az életszakaszban ők fokozott vasvesztésnek vannak kitéve, azonban férfiaknál is előfordulhat vashiány. Az ugyanis nemcsak a vérveszteségből adódhat, hanem számos más tényező is állhat a háttérben.
Láthatatlan kihívás szülés után: így előzd meg a hüvelygomba folyamatos kiújulását
Sok fiatal anyukának nem csupán az új kihívásokkal és az alváshiánnyal kell megküzdenie a szülés utáni időszakban, de a vissza-visszatérő hüvelygombával is. Nézzük, mit lehet tenni ilyenkor – hiszen a döntéseinkkel a kockázat is csökkenthető.
Amikor először találkoztam a hüvelygombával – férfiként
A hüvelygomba nem csak a nőkre tartozik: empatikus hozzáállással és odafigyeléssel a férfiak is sokat tehetnek annak érdekében, hogy párjuknak a lehető legkisebb lelki és testi megterhelést jelentse ez a megbetegedés. Az interneten több férfi is megosztotta a tapasztalatait és felhívták a figyelmet az őszinte kommunikáció fontosságára.
Fáradtság, gyengeség, sápadtság: honnan tudhatod, hogy kiürültek a vasraktáraid, és hogyan töltheted újra azokat?
A fáradtság, a gyengeség és a sápadtság csak néhány a számos jel közül, amely a szervezet vasraktárainak kimerülését jelezheti. Nézzük, miért csökkenhet a vas szintje a testedben, illetve mit tehetsz ilyenkor!
A vaspótlás aranyszabályai: meglepő dolgok gátolhatják a felszívódást
A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül nem működhet megfelelően a szervezetünk. Hiányától mégis milliók szenvednek világszerte, a legtöbben úgy, hogy nem is tudnak róla. Miért okozhat bizonyos esetekben gondot a pótlása, és mi befolyásolja, hogy a bevitt vas hogyan hasznosul? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.