Gyengülő vizeletsugár és várakozás a mosdóban – mikor kell orvos?

Férfiaknál egy bizonyos életkor felett gyakori a vizelési problémák megjelenése, a téli időszakban a hideg és a csökkent aktivitás ráadásul tovább ronthatja a tüneteket. Az érintettek sokszor kínosnak érzik, ráadásul mivel a folyamat lassú, így a szervezet hozzászokik az állapotromláshoz. Jobb azonban időben felismerni és kezelni a bajt, még mielőtt komolyabb problémához vezet.

A vizeletindítás nehézsége, a gyengébb sugár, a szakaszos vizelés vagy az az érzés, hogy a hólyag nem ürül ki teljesen, 50 év felett tipikusan a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás (BPH) korai tünetei közé tartoznak. Ez az állapot elsősorban a középkorú, illetve az idősebb férfiakat érinti, és sajátossága, hogy nagyon lassan, akár évek alatt alakul ki. Ezek a tünetek gyakran kínosak, ezért az érintettek hajlamosak legyinteni rájuk, és az életkor természetes velejáróinak tekinteni őket. Az is előfordulhat, hogy valaki már hosszú ideje alkalmazkodik a tüneteihez, anélkül, hogy felismerné: ezek figyelmeztető jelek. Pedig a háttérben sokszor nem véletlenszerű kellemetlenség, hanem egy lassan kialakuló folyamat áll, amely kezelhető. 

Férfi megy pizsamában a mosdóba.
Gyakori, hogy éjjel is ki kell menni...Fotó: Getty Images

Ezek a panaszok utalnak prosztatamegnagyobbodásra

A kellemetlen panaszok fokozatosan jelennek meg, és egyidejűleg több tünet is előfordulhat. A téli hónapokban ugyanakkor sok férfi tapasztalja, hogy vizelési panaszai erősebbé válnak. A hideg hatására ugyanis az erek összehúzódnak, ami ronthatja a kismedencei szervek vérellátását, miközben a csökkent fizikai aktivitás és az ünnepi időszakra jellemző életmódbeli változások (kevesebb mozgás, más étrend) szintén kedvezőtlenül hathatnak a vizelési szokásokra. Ilyenkor különösen nehéz eldönteni, hogy csak átmeneti, szezonális kellemetlenségről van-e szó, vagy egy régóta fennálló folyamat vált most látványosabbá. Leggyakoribb tünetek:

  • gyakori vizelés;
  • hirtelen, minden előjel nélkül jelentkező vizelési inger;
  • éjszakai felébredés ennek az ingernek a hatására;
  • a vizelet indításának nehezítettsége;
  • vékonyabb, vagy meg-megszakadó vizeletsugár, és a vizelet elcsöpögése.

Fontos tudni, hogy ezeket a tüneteket a jóindulatú prosztatamegnagyobbodáson kívül, más sokkal súlyosabb betegségek – hólyaghurut, vagy akár prosztatarák – is okozhatják, ezért ilyen panaszok észlelésekor orvoshoz kell fordulni.

Mikor kell komolyan venni a tüneteket?

Fontos különbséget tenni az egyszer-egyszer jelentkező tünetek és a rendszeresen visszatérő, fokozatosan romló panaszok között. Ha a gyengülő vizeletsugár, a vizelés előtti várakozás, az éjszakai gyakori felkelés vagy a sürgető vizelési inger hetekig, hónapokig fennáll, az már nem tekinthető puszta kellemetlenségnek. A jóindulatú prosztatamegnagyobbodás korai felismerése azért különösen fontos, mert még a súlyosabb, életminőséget jelentősen rontó tünetek kialakulása előtt lehetőség van a folyamat lassítására, a panaszok enyhítésére.

Fontos lépések a tünetek enyhítéséért

Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a tünetek már drámaiak, például elakad a vizelet, vagy gyakori fertőzések jelentkeznek. Pedig, ha valaki korábban felismeri a tüneteket és segítséget kér, az segíthet elkerülni a későbbi, akár komolyabb beavatkozásokat. Így enyhítsd a tüneteket:

  • Ne igyál alkoholt!
  • Lefekvés előtt három órával már ne igyál semmilyen folyadékot!
  • Ha éjjel vizelési ingerre ébredsz, azonnal menj el a mosdóba!
  • Soha ne halogasd a vizelést!
  • Keress fel urológus szakorvost!
  • Választhatsz olyan, vény nélkül a patikákban kapható készítmények közül, amelyek a prosztata és a húgyutak komfortját támogatják.

Nem kell tehát belenyugodni abba, hogy „ez már a korral jár”. Ha időben odafigyelsz a figyelmeztető jelekre, sokat tehetsz azért, hogy a mindennapi komfortérzeted és életminőséged hosszú távon is megmaradjon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?