Kiderült, melyik COVID-vakcina a leggyengébb

Újabb információk jelentek meg a Magyarországon használt koronavírus-vakcinák hatékonyságával kapcsolatban. A nagyszabású kutatás eredményeiből egyértelművé vált, hogy a kínai Sinopharm-oltás teljesített a leggyengébben mind közül.

A HUN-VE néven futó vizsgálatsorozat alaposan felmérte, hogy a Magyarországon alkalmazott, az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák mennyire voltak hatékonyak. Ahogy a kutatás harmadik fázisából kiderült, idővel mindegyik oltóanyag veszített hatékonyságából, a leggyengébben azonban szinte minden tekintetben a Sinopharm-oltás szerepelt a delta variáns ellen a tavaly őszi járványhullám idején. Nemcsak az bizonyosodott be, hogy a kínai vakcina nyújtja a legalacsonyabb hosszú távú védelmet, hanem az is, hogy emlékeztető oltásként jóval kevésbé hatékony, mint a többi, itthon elérhető oltóanyag – számolt be az új eredményekről a Telex.

A kutatásban egyébként az akkori Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is közreműködött, és a szerzők között szerepel Müller Cecília országos tisztifőorvos és Kásler Miklós is.

koronavírus, oltás, védőoltás, vakcina, Sinopharm
Beoltanak egy nőt a koronavírus ellen a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Apránként csepegtették az új információkat

A vizsgálatsorozat első része egyébként még azt mutatatta, hogy a Magyarországon széles körben használt 5 COVID-vakcina mindegyike erős védelmet nyújt a megfertőződés és a halálozás ellen. Ezek az adatok viszont csak a tavaly júniusig tartó időszakot tükrözték vissza, így azt még nem lehetett kiolvasni belőlük, hogy idővel milyen mértékben esik vissza az egyes oltóanyagok által nyújtott immunvédelem. Egy másik kutatás azonban megállapította, hogy bár mindegyik vakcina hatékonysága csökkent, a Sinopharm-, a Szputnyik V- és az AstraZeneca-vakcinánál nagyobb visszaesés volt tapasztalható, mint a két mRNS-alapú vakcina – a Pfizer és a Moderna – esetében.

Később a HUN-VE 2, vagyis az államilag is támogatott vizsgálatsorozat második fázisa megvizsgálta a 2021 vége és 2022 eleje közötti időszakot, pontosabban azt, hogy a védőoltás mekkora védelmet nyújtanak a delta és az első omikron variánsok ellen. Ez azonban jóformán csak annyit mutatott meg, hogy a harmadik oltás szükséges a védelem megerősítéséhez – az eredményeket azonban nem bontották le a különböző vakcinatípusokra.

A legfrissebb eredmények

A HUN-VE 3 eredményei július 22-én jelentek meg, ezeket az új adatokat azonban – a korábbiakkal ellentétben – nem verték nagy dobra. A harmadik kutatás a két és a három dózisból álló oltási sorozat eredményességét vizsgálta meg a tavaly őszi deltahullámban. Megnézték, hogy milyen hatékonysággal védenek a vakcinák a megfertőződés, a kórházba kerülés és az elhalálozás ellen, valamint kiderítették, mennyire tartós ez a védőhatás. A vizsgálathoz több mint 8 millió, 18 és 100 év közötti ember adatait használták fel.

Mint kiderült, az alapimmunizálást követően néhány hónap alatt jelentős mértékben csökkent a megfertőződés elleni védelem, a legtöbb emlékeztető oltás azonban ezt képes volt ismét magas szintre emelni a delta variánssal szemben. A Sinopharm azonban igencsak alulteljesített mind alapoltásként, mind megerősítő dózisként. Akik például ezt kapták meg emlékeztető oltásként, azoknál a fél év alatt 0-40 százalékosra visszaesett védőhatást csak 27-75 százalékosra tudott emelkedni, miközben az mRNS-vakcinákkal ismét elérhették volna a 90 százalék feletti védelmet a megfertőződés ellen. A kórházba kerülés és az elhalálozás elleni védelem terén szintén látványosan rosszabbul teljesített a kínai oltás a legtöbb vetélytársánál – bár itt a Janssen még a Sinopharm eredményeit is alulmúlta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.