Kiderült, hány oltatlan halt meg koronavírusban

A koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95 százalékkal, az omikron-hullám során pedig 80 százalék körül csökkentette – derült ki egy friss magyar kutatásból.

Összesen 6097 haláleset lett volna megelőzhető a koronavírus tavaly őszi negyedik (delta) hullámában és az ötödik (omikron) hullám januári felfutó szakaszában, ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva – állapította meg hét szakértő közös tanulmánya, amelyet a portfolio.hu szemlézett.

Sokkal védettebbek voltak az oltottak

365 670 regisztrált fertőzött adatainak vizsgálata alapján a magyar szakértők arra jutottak, hogy a koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95 százalékkal, az omikron-hullám során pedig 80 százalék körül csökkentette.

Az eredmények szerint a teljesen oltottak között valamivel több mint 111 ezer megbetegedés és 1250 haláleset történt itthon, míg az oltatlanoknál közel 254 ezer megbetegedés és kicsit több mint 6800 haláleset. Vagyis a negyedik járványhullámban 16-szor nagyobb eséllyel betegedtek meg a 18-69 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak, és 32-szer nagyobb valószínűséggel hunytak el a 18-79 éves oltatlanok a teljesen oltottakhoz viszonyítva.

A tanulmány megjegyzi, hogy vannak más, külföldi kutatások, amelyek ennél kisebb halálozási különbséget azonosítottak a teljesen oltottak és az oltatlanok között, és azt is, hogy a nemzetközi tapasztalatoktól eltérő módon újrafertőződést nem sikerült azonosítani a magyar mintában. Felhívták a figyelmet arra is: a valószínűsíthető őszi járványhullámhoz közeledve szükség volna a lakosság átoltottságának növelésére és felfrissítésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra